A fogorvoslásban az utóbbi időben végbement szemléletváltás következtében a modern klinikusok egyértelműen a fogmegtartó kezeléseket részesítik előnyben. A sikeres endodonciai beavatkozások két alappillérét a gyökércsatorna megfelelő mechanikai megmunkálása, valamint az átmosó folyadékok teljes csatornarendszerben kifejtett hatása jelenti. Emiatt az elmúlt két évtized technológiai fejlődésével párhuzamosan ugrásszerűen megnőtt az igény az átmosó folyadékokat és azok hatékonyságát növelő módszereket vizsgáló kutatások iránt. A szakirodalom számos átmosó folyadékot és különböző utolsó átmosási protokollt ismer, amelyek hatékonysága különféle aktiváló technikákkal fokozható. Az eredményességet több tényező is befolyásolja, köztük a csatorna morfológiája, az alkalmazott oldat koncentrációja, mennyisége, pH-ja, hőmérséklete, valamint az aktiválás ideje és a folyadékok egymás utáni sorrendje. A kutatások során ezeket a módszereket leggyakrabban a maradék pulpaszövet, a dentintörmelék, a smear layer, illetve a baktériumok – különösen az E. faecalis – eltávolító képessége alapján hasonlítják össze olyan precíz vizsgálati technikákkal, mint a hisztológiai elemzés, a pásztázó elektronmikroszkópia vagy a mikro-CT. A diplomamunka keretein belül, a téma diverzitása miatt, a két legkritikusabb szempont került fókuszba: a smear layer eltávolítása és az E. faecalis biofilm eradikációja. Az elemzett tanulmányok alapján a leggyakrabban alkalmazott folyadék a nátrium-hipoklorit (NaOCl) volt. Megállapítható, hogy a fotodinamikus terápia (PDT) kivételével szinte minden aktiváló módszer hatékonyabbnak bizonyult a smear layer eltávolításában, mint a konvencionális tűs irrigálás. Ennek ellenére a hagyományos tűs módszer marad a legnépszerűbb a napi gyakorlatban annak egyszerűsége és költséghatékonysága miatt. Ugyanakkor az ultraszónikus aktiválás is széles körben elterjedt, mivel viszonylag olcsó eljárásként jelentős előnyöket kínál a biofilm eliminációja terén. Jelenleg nehézséget okoz a kutatások összevetése, mivel hiányzik a szabványosított klinikai protokoll az aktiváló módszerek vizsgálatára, pedig az egységesített körülmények nagyban hozzájárulnának a fejlődéshez. A jelenlegi trendek azt mutatják, hogy a legjobb eredmények a különböző folyadékok és aktiválási technikák kombinációjával érhetőek el, a jövőben pedig várhatóan az ultraszónikus és a lézeres aktiválás együttes alkalmazása válik meghatározóvá.