A fogászati implantátumok történelme során számos műtéti technikát, formát és anyagot „kipróbáltak” a fogpótlás sikerességének növelése érdekében. Mérföldkőnek tekinthető Dr. Per Ingvar Bränemark felfedezése az osseointegrációt illetően. A modern fogorvosi gyakorlatban legelterjedtebben foggyökér formájú, csavarmenetes, fém vagy kerámia implantátumokat használnak. A diplomamunkám során szeretném részletesen ismertetni és összehasonlítani a két leggyakrabban alkalmazott fogászati implantátum alapanyag, a titánium és a ZrO2 kerámia tulajdonságait, ezáltal rávilágítani az egyes anyagok előnyeire és hátrányaira különböző szempontok alapján. Így veszem sorra a belőlük készült fogászati implantátumok, fizikai, kémiai és mechanikai tulajdonságait, emellett a szervezet egészére és az őket körülvevő lágy-, és keményszövetekre kifejtett hatásait. A titánium alkalmazása mellett szól a mögöttük álló több évtizedes klinikai tapasztalat, jól bevált fogászati implantátum alapanyag, hiszen az esztétikát leszámítva minden szempontból megfelelően teljesít. A ZrO2, úgy vélem, olyan áttörést nem hozott, mely a titánium alkalmazását háttérbe szorítaná, azonban ez az anyag számos olyan lehetőséget hordoz magában, mellyel a titánium esetében felmerülő egyes hibákat ki lehet küszöbölni. Mindkét anyag kiválóan alkalmas fogászati implantátum alapanyagnak, azonban bármelyik anyagról beszélünk, egyik sem tudja tökéletes minőségben pótolni a természetes fogat és az azt körülvevő funkcionális egységet.