E. T. A. Hoffmann Az ördög bájitala. Medardus barát, kapucinus szerzetes hátrahagyott feljegyzései című 1815-16-ban megjelent rémregényének sokáig nem szentelt különösebb figyelmet az irodalomtudomány. Német nyelvterületen csak a XIX-XX. század fordulóján ébred tudományos érdeklődés a mű iránt, ekkor születnek az első pszichológiai olvasatok, amelyek közül kiemelkedik Siegmund Freud A kísérteties [Das Unheimliche] című tanulmánya, amely hosszútávon is meghatározónak bizonyult a regény értelmezési tradícióiban. Az Ördög bájitaláról szóló szakirodalom fókuszpontjában többnyire a címszereplő Medardus barát és féltestvére Viktorin ambivalens hasonmásviszonya, az őrület motívuma és ábrázolásmódja, az identitás és a főhős fejlődésének kérdése áll, de vizsgálták a kortárs tudományos diskurzusok, főként a magnetizmus és a mesmerizmus kontextusában is. Intertextuális szempontból, legismertebb előszővegéhez, M. G. Lewis The Monk (A szerzetes) című regényéhez fűződő viszonyát analizálták és a fejlődésregény és a rémregény műfaji tradícióinak kérdésére is kitérnek a kutatások. A disszertáció három területen kapcsolódik az eddigi kutatási eredményekhez, és ezek pontosítását, árnyalását, kiegészítését célozza. Szembetűnő, hogy a mind a történet, mind a történetmondás szintjén igen komplex és bonyolult regény értelmezéseiben sorra apróbb pontatlanságok bukkannak fel. Előfordul, hogy bizonyos részleteket figyelmen kívül hagynak, pontatlanul határozzák meg helyüket a kronológiában vagy a számtalan alak közül nem a megfelelőhöz társítják őket. Mivel azonban a szöveg egyes elemei mind az elbeszélt történet, mind a történetmondás szintjén számos szállal kapcsolódnak egymáshoz, különböző összefüggéseket hozva létre, ezen apró pontatlanságok jelentősen befolyásolhatják a szöveg értelmezését. Ebből kifolyólag a dolgozat első célkitűzése egy részletes, szorosan szövegkövető elemzés, amely leírja a számos alkalommal és formában ismétlődő elemek bonyolult viszonyrendszerét. Az elsősorban a Genett-i kategóriák alapján létrehozott narratológiai elemzés egyben a további, specifikus szempontok vizsgálatának alapját is biztosítja. A dolgozat másik célkitűzése szintén a korábbi kutatások eredményeinek kiegészítését célozza. A regény legismertebb hasonmás párosa, Medardus és Viktorin viszonya már a kezdetektől foglalkoztatja a kutatást, számos tanulmányban vizsgálták, időnként rámutatva, hogy más alakok, főként a féltestvérek felmenői, szintén a hasonmás-motívum variánsainak tekinthetők, és ezáltal az egész regényt átszövő motívumháló jön létre. Ugyanakkor nem történt meg ennek részletes elemzése és leírása, amelyre jelen dolgozat elsősorban Elisabeth Frenzel és Orosz Magdolna hasonmás-motívum felfogása alapján vállalkozik. A dolgozat harmadik célkitűzése egy a korábbi kutatásokban csak szórványos megjegyzések formájában érintett aspektusra, a térre fókuszál. Ebből a szempontból a regény egyik legszembeötlőbb vonása a vándorlás koncepciója, a B-i kolostor és Róma között megtett oda-vissza út során visszatérő színhelyekkel. A disszertációban a tér vizsgálata több szinten, az elbeszélésben ábrázolt konkrét tér és az absztrakt szemantikai tér szintjein történik meg. A dolgozat először az elbeszélt történet színhelyeinek részletes leírását és elemzését adja, figyelemmel követve ezek több lépésben illetve módon történő szemantizálást és szemantizálódását. Az elbeszélt történetben megjelenő terek egyrészt topográfiai és topológiai jellemzőkkel bírnak, másrészt számos jelző társul hozzájuk, amelyek egyedi vagy kulturálisan meghatározott értékek és hozzárendelések. Ugyanakkor az egyes térelemek az alakok környezetévé válnak, így azok jellemzői és szándékai, a bennük vagy környezetükben zajló cselekményelemek jelentése szintén hatással van szemantikájukra, mint ahogy az is, milyen módon jeleníti meg őket az elbeszélő. Szintén jelentőségteljes az alakok mozgása a térben, útjuk és mozgásuk jellemzői különböző jelentéseket és értelmezéseket implikálhatnak. A tér ugyanakkor nemcsak az elbeszélt történet egyik aspektusa, hanem Jurij M. Lotman felfogásából kiindulva maga az irodalmi szöveg is értelmezhető absztrakt térként. Lotman az elbeszélést egy áthághatatlan határvonal által ketté osztott térként modellálja, az eseményt pedig ezen határ átlépéseként értelmezi. A Karl Nikolaus Renner által tovább vitt határátlépés-elmélet azt feltételezi, az elbeszélt történet konkrét és absztrakt (pl. szemantikai, szociológiai stb.) terei olyan szorosan összefüggenek, hogy a határ megsértése az egyik szinten a további szinteken is határsértésekkel jár. A dolgozat ezen tézist kiemelten is vizsgálja, és a határsértések és határátlépések számos variációját mutatja be a különböző szinteken.

Literary scholars have so far devoted relatively little attention to E. T. A. Hoffmann’s Gothic novel titled The Devils Elixirs, first published in 1815-16. In the German-speaking countries it was only at the turn of the 19th and 20th centuries when any considerable interest arose in the novel. That was the time when the first psychological interpretations appeared. Out of these, Siegmund Freud’s essay The Uncanny [Das Unheimliche] stands out, as it has had a long-lasting influence and effect on the interpretational traditions of the novel. In the focus of the related literature on The Devils Elixirs we usually find the ambivalent doppelganger relationship of the protagonist, Friar Medardus and his half-brother, Viktorin, the motif and depiction of insanity, identity, and the development of the protagonist of the novel. The work was also examined in the context of contemporary scholarly discourses, particularly mesmerism and magnetism. From an intertextual approach, most analyses focussed on the relationship of the novel to its most well-known pretext, M. G. Lewis’ novel, The Monk. The observations were also extended to generical traditions of the Bildungsroman and the Gothic novel. The dissertation is connected to the previous research findings and aims at amending and identifying them. It is noteworthy that there are minor inaccuracies in the interpretation of the novel which is highly complex at the levels of both its plot and its narration. Sometimes small details are simply disregarded, or they are inaccurately placed in the chronology, or they are attached to the wrong character out of the plenty in the novel. Since, however, the various elements of the story are linked to each other at the level of the plot and at the level of narration as well in many different ways, creating a wide range of interrelations, even the minor inaccuracies may significantly influence the interpretation of the text. The primary objective of this essay is to create an analysis that closely follows the text and describes the complex system of relations that appear and are repeated in a number of ways. The narratological analysis, mostly using Genette’s categories, also provides the foundation for further, specific analyses. Another objective of the essay is amending the findings of previous research projects into the subject. The relationship between the most well known doubles in the novel, Medardus and Viktorin, has long intrigued scholars. A number of studies has examined their relationship, sometimes pointing out that other characters, especially the ancestry and extended family of the half-brothers, may also be regarded as variants of the doppelganger motif. In this ways, a network that covers the entire novel emerges. At the same time, a detailed analysis and description of the network of these relationships has not been produced so far. In this thesis, the author wishes to embark on this venture by using the interpretations of the doppelganger motif of Elisabeth Frenzel and Magdolna Orosz. The third objective of the essay is concentrating on the spatial aspects of the novel, which have only been sporadically discussed in previous research projects. In this respect, the most conspicuous feature of the novel is the concept of the repeated migration between the monastery of B and Rome, through locations that appear repeatedly in the novel. In the dissertation space is examined at different levels: at the concrete, specific level as used in the narration, and at the levels of the abstract semantical space. In the essay, first a detailed description and analysis of the locations of the story are provided. Then the semantisation of the locations is followed through several stages. The locations appearing in the narration have, on the one hand, topographic and topological characteristics, and they are given a number of adjectives on the other. The adjectives indicate individual or culturally determined values and characteristics. At the same time, the elements of space constitute the environment of the characters, so the intentions, features of the characters also have an effect on the semantics of the space concerned. It is as important as the way the narrator describes them. The movement of the characters in space, their journey, is also important, suggesting different meanings and calling for interpretation. Space is, however, more than one of the aspects of the narration. In the concept of Jurij M. Lotman, it is possible to interpret the literary text itself as an abstract space. Lotman models the narration as a space divided by a – normally – impenetrable borderline, and the action or event is when the character is still able to cross that border. The theory of crossing a border, further developed by Karl Nikolaus Renner, presupposes that the concrete and abstract spaces in the narration (e. g. semantical, sociological, etc.) are so strongly and closely linked that transgressing the border at one level brings about the transgression of the borders at other levels. In the essay, special attention is paid to this concept, and provides a variety of examples for the transgressions and crossings of the borders at the various levels.