Fitoplankton közösségek mintázatának és működésének elemzése

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Az éghajlatváltozás és az ember által előidézett élőhelydegradáció a fajok biodiverzitásának csökkenését eredményezi a természetes ökoszisztémákban. Míg a makroszkopikus élőlények kihalása jól dokumentált a tudományos szakirodalomban és a közmédiában, addig az ökoszisztémák mikroszkopikus elemeinek pusztulásával kapcsolatos ismereteink igencsak korlátozottak. Mivel a ritkaság egybeesik a kihalás fokozott kockázatával, számba vettük a Pannon Ökorégió ritka és gyakori algafajait. Áttekintettük az elmúlt 140 év magyarországi mikroalga kutatásainak publikált irodalmát és létrehoztunk egy faj-élőhely adatmátrixot, amely 2489 algafajt és 1145 lelőhelyet tartalmaz. Az adatmátrix elemzések során kimutattuk, hogy bár a „core-satellite” hipotézis bimodális eloszlást feltételez, mikroalgák esetén ez az eloszlás unimodális volt, melyben a ritka fajok domináltak. Eredményeink igazolták, hogy az élőlények testmérete és az elfoglalt élőhelyek száma közötti jól ismert negatív kapcsolat a mikroalgák esetében is érvényesül. A filogenetikai vizsgálatok során a taxonok ritkaságértékei erős filogenetikai jelet mutattak, ami azt jelzi, hogy a ritkaság szempontjából közel rokon fajok (desmidialesek, dinoflagelláták, euglenofitonok) jelentős hasonlóságot mutatnak. A különböző élőhelytípusok eltérő számú ritka alga taxont tartalmaztak, azonban a legtöbb ritka faj a kis és közepes méretű víztestekben (láptavak, holtágak) volt megtalálható. Ezek az eredmények jól szemléltetik a kis méretű vizes élőhelyek természetvédelmi jelentőségét a mikrobiális sokféleség megőrzésében. A kis méretű vizes élőhelyek fontosságára azonban nemcsak ezen vizsgálatunk hívta föl a figyelmet. Munkánk során funkcionális tulajdonság alapú és funkcionális csoport alapú megközelítést alkalmazva vizsgáltuk a Magyarországon előforduló összes vizes élőhely mikroalga flórájának hasonlóságát is. Eredményeink alapján ugyan a kis méretű víztestek (láptavak, holtágak) mutatták a legalacsonyabb funkcionális gazdagságot, mégis ezek a habitatok rendelkeztek a legsajátosabb funkcionális jellegekkel és funkcionális csoportokkal. Eredményeink itt is jól mutatták, hogy a kis méretű vizes élőhelyek számos unikális algafaj populációnak adnak otthont. Kimutattuk továbbá, hogy a funkcionális csoport alapú megközelítés nem csupán tavakra és folyókra, de kisméretű, extrém élőhelyekre is jól alkalmazható.


Climate change and human-induced habitat degradations result in loss of species diversity in natural ecosystems. While the extinction of macroscopic organisms has been well documented in the scientific literature and public media, we have only limited knowledge on the loss of microscopic elements of the ecosystems. Because rarity coincides with the increased risk of extinction, we investigated the commonness and rarity of microalgae in the Pannonian ecoregion. We reviewed the published literature of microalgae research in Hungary over the last 140 years and created a species-by-site matrix containing 2489 algae species and 1145 localities. Analyzing this dataset, we found that although the core-satellite hypothesis suggests a bimodal site occupancy distribution, microalgae displayed a unimodal pattern with a high number of rarely occurring species. We also demonstrated that the well-known negative relationship between body size of organisms and number of occupied habitats holds for microalgae. Rarity values of taxa have a phylogenetic signal indicating that in terms of rarity, closely related species (desmids, dinoflagellates, euglenophytes) show considerable similarities. The various habitat types showed differences in the number of rare taxa. Small- and medium-sized habitats (bog lakes, oxbows) hosted the majority of rare species. These results highlight the conservation importance of small habitats in preserving microbial diversity. However, the importance of small habitats is not only highlighted by this study. Using functional trait-based and functional group-based approaches we also investigated the similarities of the microalgae flora of all aquatic habitats occurring in Hungary. Our results showed that the small unique habitats (bog lakes, oxbows) displayed the lowest functional richness, however these habitats had the most specific functional trait and functional group composition, which means that small habitats are home to many unique algal populations. We also demonstrated that functional group-based approach is well applied not only for lakes and rivers, but also for small sized, special habitats.

Leírás
Kulcsszavak
fitoplankton, phytoplankton, ritkaság, ritkasági mérőszám, habitat specificitás, funkcionális jelleg, funkcionális csoport, élőhely-szelekció, rarity, rarity metrics, habitat specificity, trait composition, habitat selection
Forrás