Közszolgálati tisztviselők karrierrendszere
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Dolgozatom témájaként a közszolgálati tisztviselők karrierrendszerét választottam, melynek kifejtése során elsősorban a kormánytisztviselők, valamint a 2016. évi LII. törvény alapján az állami tisztviselők életpályájára koncentráltam. Ehhez elengedhetetlen volt az elméleti fogalmak, rendszerek rövid kifejtése, ezért először bemutattam a közszolgálatot, közigazgatást, mint alapfogalmakat, majd kitértem arra, mit értünk a közszolgálati tisztviselő fogalmán. Az elméleti taglalás után rátértem fő témámra, magára a közszolgálati karrierrendszerre, azon belül az előmenetelre, a képzés és továbbképzés lehetőségeire, illetve a vezetői utánpótlás témakörére. Sorra vettem az előmenetelek lehetséges formáit, törvényes kereteit, valamint a szorosan hozzákapcsolódó teljesítményértékelés fontosságára is kitértem. A továbbképzés lehetőségeit vizsgáltam a nyílt és zárt rendszer kereteiben, valamint kifejtettem a közszolgálati rendszerek továbbképzési típusait. Témámat a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény, illetve az állami tisztviselőkről szóló 2016. évi LII. törvény részletes megismerése után dolgoztam ki.