Szakács Eszter verseskötetének címe portugál kifejezés, egy lefordíthatatlan szó, mellyel a portugálok szívesen határozzák meg nemzeti karakterüket. Elvágyódás, melankolikus, nosztalgikus vissza- vagy elrévedés, amely mégis valami meghatározatlan szívfájdalmat jelent.A saudade Szakács szerint "visszafojtott várakozás”, hely, "hol lennie nem lehet”, bármi, "mindig valami helyett”.A saudade az én és a szemben lévő tenger képével írható le. Teret ad, de egyszerre jelöli a határokat is.A kötetben megjelenő motívumok – a folyton mozgó tenger, az ébredés és az elalvás, az álom, az emlékezés, a tükör – egyfelől a saudade bizonytalan érzéséhez illeszthetők, másfelől módot adnak egy halott megidézésére, az itt hagyott hiány elbeszélésére is, amelyhez szervesen kapcsolódnak az én megragadását célzó próbálkozások. Szakács verseiben a megfigyeléseket rögzítő közlés (egy tengeri életkép vagy a reggeli ébredés leírása) folyamatosan kiegészül valami e világon túli megragadására tett kísérlettel. Így az apró dolgok tárgyszerűsége keveredik egy pontosan nem meghatározható hiány kifejeződésével, mely a versek állandó magjává lesz. Finoman eldolgozott illesztési pontok mentén egymás mellé kerül a külvilág pontos, szinte neutrális megfigyelése és az általános hiány megjelenítése.