Táplálkozási szokásaink változása az elmúlt században és napjainkban
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
A vizsgálatom során az 1940-es évektől kezdődően megvizsgáltam, hogy hogyan is változtak meg a táplálkozási szokásaink. Az idősoros vizsgálattal 3 fejezeten keresztül szemléltettem, mely években és milyen mértékben történtek meg ezek a fogyasztási változások. Az első fejezetemben a Horthy-korszakra jellemző táplálkozási szokásokat írtam le. Ebben a fejezetben olvasható, hogy központi szerepe volt a falusi, paraszti táplálkozásnak. Ekkortájt az emberek életmódbeli változása alig figyelhető meg a XIX. századhoz képest. (Kovács,2010) A kádár-korszak egy nagy változások korának tekinthető, mivel jelentős technikai újítások, átrétegződés és birtok szerkezet átalakulás Úgynevezett városiasodás következett be, így tehát mind az, ami a városi ember már régebb óta rendelkezett az már a falusi lakosság számára is elérhetővé vált. Napjainkhoz érve fontos megemlíteni, hogy táplálkozási szokásaink igen összetettek. A táplálkozásunknak és az elfogyasztott termékeknek köszönhetünk számos pozitív és negatív hatásokat, amelyek nagyban befolyásolják egészségünket. A fő pont az egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozás szerepe.