Replacing the legal institution for non-pecuniary damages burdensome by previous theoretical and practical contradictions, Act V of 2013 (Civil Code) introduces damage charges as a separate sanction for violation of personal rights, which has dual functions: on the one hand, it aims for the person being injured in its personal rights receive a monetary allowance that approximates or compensates for the non-material damage suffered. On the other hand, it can also be considered as a punishment under private law for the prevention of similar infringements, as a deterrent. According to the intended interpretation, the damage charge can only be applied if it is able to fulfill its function, i.e. if no non-pecuniary damage can be detected for which the damage charge is intended for proportional compensation (primarily), it has no place at all since in the case of infringements leaving the personality untouched, only the punitive function would be exercised, which is completely incompatible with the inherently remedial, corrective nature of private law. According to the unanimous opinion of the legal literature, the compensatory function should have priority and private punishment only take precedence of a secondary nature. On the basis of my work, it is noticeable that judges also consider damage charges as a legal instrument to repair the immaterial injuries suffered and to compensate for the lost pleasures of life, and to not order it upon preventive reasons solely, but in the plurality of cases, preventive function is being evaluated as a factor enhancing the amount of the damage. In my study, I wish to analyze from several aspects, how the dual function of the damage charge is assessed by the courts concerning present cases, by highlighting which nature is protruding concerning the amount or the legal basis. As the research is basically empirical, I will examine through as many judgments as possible, what aspects the courts evaluate in the framework of the compensational (e.g.: physical injuries, mental changes, age, family life of the victim, change in lifestyle, etc.) and of the preventive function (e.g. the gravity of the infringement, its protracted nature, etc.). Finally, I would like to answer the central question of my thesis: what function does practice attribute to the payment of damage charges.

A 2013. évi V. törvény (Ptk.) – felválta a korábbi, elméleti és gyakorlati ellentmondásoktól terhes nem vagyoni kártérítés jogintézményét – a személyiségi jogok megsértésének önálló szankciójaként vezeti be a sérelemdíjat , mely kettős funkcióval bír: egyrészt célja az, hogy akit személyiségi jogában megsértenek, olyan pénzbeli juttatásban részesüljön, amely az elszenvedett nem vagyoni sérelmeket hozzávetőlegesen kiegyensúlyozza, kompenzálja. Másrészt magánjogi büntetésnek is tekinthető a hasonló jogsértések megelőzése érdekében, preventív jelleggel. A cél szerinti értelmezés szerint a sérelemdíj csak akkor kerülhet alkalmazásra, ha az képes betölteni a funkcióját, vagyis ha nem mutatható ki olyan nem vagyoni sérelem, amely arányos jóvátételére (elsődlegesen) hivatott lenne a sérelemdíj, akkor egyáltalán nincs helye megítélésének, hiszen a személyiséget érintetlenül hagyó jogsértések esetében kizárólag a büntető funkció érvényesülne, ami teljesen összeegyeztethetetlen a magánjog eredendően helyreállító, kiigazító jellegével. A jogirodalom egyöntetű véleménye szerint az elsőbbség a kompenzációs funkcióé kell, hogy legyen és csak másodlagos helyet foglalhat el a magánjogi büntetés jelleg. Munkám alapján elmondható, hogy sérelemdíjra a bírák is elsősorban az elszenvedett immateriális sérelmeket orvosló, az elveszett életörömök pótlására szolgáló jogintézményként tekintenek és azt kizárólag preventív céllal nem ítélik meg, hanem az esetek döntő részében a prevenciós funkció a marasztalás összegét emelő tényezőként kerül értékelésre. Tanulmányomban több szempontból kívánom elemezni, hogy a sérelemdíj kettős funkcióját a bíróságok hogyan értékelik az előttük fekvő ügyekben, melyik jelleg domborodik ki az összegszerűség és melyik a jogalap kapcsán. Lévén a kutatás alapvetően empirikus jellegű, ezért minél több ítélet feldolgozásán keresztül vizsgálom, hogy, milyen szempontokat értékel a judikatúra a kompenzációs (pl.: elszenvedett testi sérülések, lelki változások, életkor, a sértett családi élete, életvitel megváltozása stb…) és milyen szempontokat a prevenciós funkció (pl.: jogsértés súlya, elhúzódó jellege stb…) keretében. Végül meg kívánom válaszolni dolgozatom központi kérdését, vagyis: milyen funkciót tulajdonít a gyakorlat a sérelemdíjnak.