Az etológia tanításának módszertana

Dátum
2013-12-16T11:13:45Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatom első részében az etológiának a Nemzeti alaptantervben és a különböző középfokú oktatási intézmények számára szóló kerettantervekben elfoglalt helyét vizsgálom. A középiskolai tanítás alapvető kimeneti követelménye az érettségi vizsga, amely szintén meghatározó a tanítás szempontjából. A tanulók önálló felkészülését tankönyvek segítik, amelyek közül hármat ismertetek a következőkben. A tantervben illetve az érettségi követelményrendszerben történő előfordulás vizsgálatakor először az etológia, mint tudományterület bemutatására térek ki, a viselkedés, magatartáselem, magatartásegység fogalmaira építve, majd az öröklött magatartásformák taglalása következik a meghatározott alapfogalmakon keresztül (kulcsinger, motiváció, reflex). A továbbiakban a tanult magatartásformák (tanulás és memória, társítás), majd a kommunikációs (kommunikáció) és társas viselkedés (agresszió, altruizmus, szocializáció) elemei kerülnek bemutatásra, kiegészülve a szaporodási viselkedéssel (ivadékgondozás). A témák részeként ismertetem a tanítás során szerzett tapasztalataimat.

Leírás
Kulcsszavak
etológia, tanítás
Forrás