A XXI. századi Magyarországon az ítélkezés bírósági szervezetrendszer keretei között zajlik. Törvénykönyvek alapján és törvényekben meghatározott eljárásjogi szabályok szerint születnek meg az ítéletek. Az angolszász típusú esküdtekből álló társas bíráskodás ugyan nálunk nem tudott meghonosodni, de történelmünk egy fél évszázadig tartó időszakában (1848 - 1914) működtek esküdtszékek. Előbb kizárólag sajtóvétségek tekintetében, később a büntető ítélkezés részeként. Dolgozatomban az esküdtbíróság eredetének leírásán túl megvizsgálom, hogy ezen intézmény hazánkban miért, mikor és hogyan tűnt fel. Bemutatom működésének módját, az intézmény fejlődését, valamint értékelem a működésük előnyeit és hátrányait. Itt jegyzem meg, hogy írásomban szinonimaként használom e jogintézményre az esküdtszék, esküdtbíróság és a latin jury fogalmakat, mivel a szakirodalomban is egy és ugyanazon intézményről van szó e kifejezésekkel jelölve. A modern kor embere számára az esküdtszék egyet jelent azzal az (a legtöbbször amerikai filmekből ismert) intézménnyel, mely szerint hivatásos bíró helyett tizenkét mezei állampolgárból álló tanács dönt bűnösség kérdésében igennel vagy nemmel. A történelem a laikusokból álló ítélkezés számos formáját hozta létre az évszázadok folyamán. Az esküdtszék intézményének genezisét tekintve az elmúlt évek során különböző kutatások különböző eredményeket tártak fel. Ezek alapján pedig maguk a kutatók között is megoszlanak a vélemények arról, honnan is alakult ki ez a sajátos jogintézmény. A kutatások egyik vonala arra enged következtetni, hogy az esküdtszék intézménye egészen a fejlettebb ókori társadalmakba nyúlik vissza, ahol – hasonlóságot mutatva a későbbi esküdtszékkel – számos tagból álló tanácsok, bíróságok ítélkeztek a nép felett. Történelmi kutatások szerint az ókori Júdeában 23 tagú bíróság, Athénban 6000 tagú heliaia2 működött. Utóbbi államban az osztrakizmoszt, vagyis a cserépszavazást is alkalmazták a polisz tisztessége és becsülete érdekében. A Ciceroi Rómában közel 80 tagú bírói szerv járt el, mely bírói szerv esküdt polgárokból és a praetorból állt. A kutatások egy másik vonala a kereszténységgel kapcsolta össze az esküdtszéki rendszer eredetét, miszerint a tizenkét esküdt a tizenkét apostolra vagy Izrael tizenkét törzsére vezethető vissza. Más kutatások eredményeképpen olyan feltevések születtek, amelyek szerint az esküdtszék eredetét nem az antik világban és nem is a kereszténységben kell keresni, mind inkább az angol és a germán törzseknél. A britanniai esküdtszékek eredetét vizsgálók szerint a fejlettebb társadalmi-jogi intézményeket alkalmazó népeknél már az ókorban megjelent olyan szerv, mely számos laikusból állva ítélkezett a nép tagjai felett.3 Heinrich Brunner 19. századi osztrák jogtörténész – az esküdtszéki kutatások „atyja” – elmélete a juryt germán eredetűnek tartja, ezen belül is népi eredetű ítélkezési formának. E gondolat évtizedekig irányadó volt, egészen F. W. Maitland kutatásai eredményeként feltáruló azon téziséig, mely szerint az esküdtszék nem angol, hanem frank gyökerekkel rendelkezik, és nem népi intézmény, hanem a királyok törvénykezési előjogából eredő ítélkezés. Az ekként új irányt vett vizsgálatok kétfelé ágaztak el: az egyik álláspont Brunner tézisét a normann hódítást (1066) megelőző angolszász eredet irányába kívánta meghaladni, a másik azt igyekezett tagadni, hogy a normannok átkelésének korában már létezett esküdtszék Normandiában. Ennek eredményeként William Stubbs 19. századi angol történész összefüggést talált a II. Ethelred (978-1013, 1014-1016), Wessex királyának 997-ben kiadott törvénye, az abban leírt tizenkét lovag bírósága és II. Henrik (1154-1189) vádló esküdtszéke között. Történelmi tény, hogy II. Henrik uralkodása során az 1166. évtől a büntetőügyekben tizenkét szabad és becsületes ember emelt vádat, akiket az uralkodó vagy a főnemes által kiküldött bírák hívtak össze, és melyből a későbbi ítélő esküdtszék alakult ki. Elhagyva a brit szigeteket és áttekintve a kontinensre, a német területekre először a Constitutio Criminalis Carolina (1532) hozott létre 12 tagú bíróságot, amely a Rajna menti fejedelemségek segítségével jutott el a Német Nemzet Szent Római Birodalmába, többek között Baden, Szász-Weimar, Hannover és Hessen fejedelemségekbe, valamint Bajor- és Poroszországba. Franciaországban az 1790-es évek elején vezették be az esküdtszéket, mely laikus bíráskodást a Code d’ Instruction Criminelle (1808), s a Code Pénal (1810) is átvett, majd továbbított Belgiumba, annak megalakulásakor (1830). Az esküdtszék a XIX. század második felében teljesedett ki Európában, valamennyi államban elterjedt és ez Magyarországot sem kerülte ki. A társasbíráskodás fejlődése hazánkat is elérte. Az esküdtbíróság intézményén belül a szakirodalom megállapítja, hogy létezik bizonyos munkamegosztás. Ez abból a tényből következtethető, hogy minden büntető ítélet két lényeges elemből tevődik össze. Az első, hogy megállapítást kell nyernie, hogy a terhelt elkövette-e az adott bűncselekményt, azaz a bűnös-e. Ha igen, akkor alkalmazni kell rá a büntetőtörvény megfelelő tételeit.5 Ez az elkülönülés az intézmény történetében régóta megfigyelt, minden esküdtszékkel kapcsolatos jogszabályban megfigyelhető. A jury feladata először mindig a ténykérdés eldöntése, a törvény alkalmazása egy teljesen különálló fázis. A ténykérdés eldöntése az 1800-as évek közepének Európájában már számos országban az esküdtszékek kezében volt. Anglia, Franciaország, Portugália, Spanyolország, Belgium, Svéd- és Norvégország (mai Norvégia), valamint Németország rajnamelléki tartományai és a jóniai szigetek a büntető igazságszolgáltatásában az esküdtszéki rendszert preferálták. Ez abban az időszakban azt jelentette, hogy körülbelül 85 millió ember bízott meg az ítélethozatalnak ebben a formájában. Szemben azzal a körülbelül 20 millió emberrel, akik Európa többi részén az állandó és rendes bíróságok mellett tették le bizodalmukat.6 Az országok tapasztalata az esküdtszékek mellett szól, a nagy számok alapján. Az esküdtek feladata a ténykérdésben való döntés, azonban felmerülhet, hogy a ténykérdés jogi nézetekkel is párosul. Ilyenkor válik kérdésessé, hogy kit illessen meg a döntés. Az angol Libellacta 1792-ben rögzítette, hogy a ténykérdésben a jury az illetékes. Alapelvként rögzült az is, hogy ahol a ténykérdés jogi nézetekkel is kapcsolatban áll, azt szintén az esküdtszék döntse el, máskülönben zavar keletkezne az eljárásban. Azonban abban, hogy a szükséges jogi kérdésekben is az esküdtek döntsenek, még az angoloknál sem hozott egyetértést. Az 1843-as magyar esküdtszéki tervezet is a tény- és jogkérdés elválasztásából indul ki. (53.§) Azonban Lányi Tamás szerint ez az elv alapjaiban hibás, hiszen abban a pillanatban, hogy a terhelt bűnösségéről kell dönteni, már jogi kérdésről kell mérlegelni. Az esküdtszéki intézmény szorosan kapcsolódik Angliához. Létrejöttét ott kell keresni, ahol a végrehajtó hatalom büntető hatalmát az önkénnyel szemben korlátozni kellett. A bűnösség kérdésében a nép kívánt megállapítást tenni, míg a büntetés kiszabásának feladata az uralkodó rendes bíráinál maradt.8 Ez alapján szoros összefüggés mutatkozik meg a demokrácia elengedhetetlen kívánalmával, a törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom montesquieau-i elválasztásával. Ahhoz, hogy a bírói hatalom fenntartsa a végrehajtó és törvényhozó hatalom közötti egyensúlyt, remekül hat az esküdtszék intézménye, így ugyanis a bírói hatalom gyakorlásához két külön ítélőszék megegyezésére van szükség: egyik a tény kérdést dönti el, másik a törvény alkalmazásáról határoz. Míg előbbit a népből választott esküdtek végzik, utóbbit hivatásos bírák hajtják végre, akiket a végrehajtó hatalom nevez ki. A XVII-XVIII. századi Angliában már kialakult az egymás mellett működő ún. nagy és kis jury. Előbbi esküdtszék feladata a vádemelés volt, utóbbi hozta meg az ítéletet. Fél évszázaddal később ez az intézmény Franciaországban is megjelent, Németország területén 1848. után hozták létre a bíróságok ezen típusát. Andrej Visinszkij megállapítása volt az esküdtbíróságokról az, hogy láncszemként jelentek meg a burzsoá demokratikus mozgalom abszolutizmus ellen folytatott harca során.10 Magyarországon erről a megállapításról Szalay László 1845. december 21-én megjelent egyik cikkében írja: "Lehetnek körülmények, melyek között az alkotmányosság összes ügye a büntetőeljárás szellemétől és formáitól van feltételezve, attól hogy csillagkamara ítél-e a vádlott felett, vagy rendes természetes bírái."11 Az esküdtbíráskodás fejlődésében három területet szükséges megvizsgálni a kontinensen való kialakulásával kapcsolatban:12

1. A nagy francia forradalom (1789) az 1791. szeptember 16-ai törvénnyel a francia állam közjogi felépítésének részévé tette az intézményt. Tulajdonképpen ez az első kontinentális forma. Így került vissza a laikus bíráskodás intézménye oda, ahonnan hét évszázaddal ezelőtt a normann hódítás révén más alakban Anglia területére vándorolt.
2. Vizsgálni kell, hogy mely nemzeteknél jelent meg az esküdtbíróság csírája, melyről több hipotézis is ismeretes. Runnington az angolszász eredet mellett tette le voksát és Alfréd13 intézkedéseiben látja az első lépéseket. Philipps szerint kelta eredetű intézményről van szó. Több kutató a germán eredetet tartja valószínűnek. Vannak nézetek, melyek egészen az ókori Rómáig nyúlnak vissza igazolásért. A legmegalapozottabb Brunner érvelése, aki 1872-ben alkotott munkájában a frank inquisitióból vezeti le az esküdtbíróságot. A normann jog hatása alatt a jury kezdetben bizonyító szereppel bírt. Az angol jogfejlesztés következtében az ítélő szerep először a polgári típusú ügyekben jelent meg és csak sokkal később kaptak szerepet a büntető ügyek során.
3. Abban is megoszlanak a vélemények, hogy jogintézményi szempontból mi az eredete az esküdtszéknek. Voltak megállapítások arról, hogy a bíróság egyik vagy másik típusa lehet az alapja. Létezik egy olyan nézet is, hogy az esküdtbíróság a bizonyíték egyik formájából, méghozzá a tanúskodásból alakult át. Tehát először voltak azok, akik a tényt bizonyították, majd hosszú fejlődés folyamán eljutottunk oda, hogy ugyanezen emberek a tény felett ítéletet is mondtak. Ez a nézet Rogge-hoz tartozik. Műve 1820-ban jelent meg róla Das Gerichtswesen der Germanen címmel. Brunner 1872-ben számos történetkutatásra alapozva bizonyította14, hogy a mai ítélő esküdtbíróság az utolsó alakja a frank perben rendkívüli bizonyítékként használt inquisitionalis jurynak. Tehát a fejlődési folyamat a következőképpen zajlott: 1. elsőként jött létre az inqusitionalis jury; 2. ezt követte a bizonyító jury; 3. harmadikként már ítélő jury-ről beszélhetünk; 4. végül utolsó lépésként érkezünk meg a Schwurgericht (esküdtbíróság) intézményéhez. Utóbbinak kontinentális jogszabályai az 1808-ban megjelent francia büntetőeljárási kódex, 1896-ban, illetve az 1897. évi 33. törvénycikkben a magyar jogban megszülető törvények, 1877-ben a német bírósági szervezeti törvény, 1873. május 23-ái osztrák törvény.