A cigány/roma közösségek kutatásának hazai irányai és legismertebb eredményei

Abstract

A magyar többségi társadalomban félévezrede ismertek a cigány közösségek. A források azonban szegényesek, és csak az életük néhány területére adnak információt. A szórványosan, kis létszámban érkező népcsoport definiálására akkor vállalkozott a tudomány néhány tudósa, amikor létszámuk jelentősen megnőtt. A 20. század második felében előbb a levéltárosok és a néprajztudósok kutatták, honnan származnak, van-e közös történelmük, honnan ered a nevük, milyen sajátos jellemzők alakítják az életformájukat, nyelvüket, kultúrájukat, hiedelemvilágukat. Eredményeik alapján kisebbségként definiálták őket, de mára Európában már 10-12 millióra becsülik a létszámukat. A cigány/roma történelemnek vannak naiv kutatói és szószólói, akik a régmúlt dicsőségét és a meghurcoltatásokat vélik megtalálni, de a tudományos kutatásokban, napjainkban egyre elfogadottabb az a nézet, hogy az elmúlt évszázadok európai és magyarországi, cigány/roma gyűjtőnéven ismert közösségek sem történeti, sem néprajzi, sem szociológiai szempontból nem írhatók le homogén, differenciálatlan entitásként. A cigány/roma embereket, illetve közösségeket a történelem folyamán nem ugyanazok a kritériumok tették cigánnyá/romává, ezért őket elsődlegesen a társadalmi helyzetük alapján kell megismerni, hogy integrálódásuk lehetővé válhasson, és az iskolázásnak, a kötelező foglalkoztatásnak, a cigánytelepek felszámolásának hazai és uniós programjai valóságos társadalmi felemelkedési utakat nyithassanak.