A szakdolgozatom fókuszában az intrauterin időszakban az anya-magzat, majd a gyermek megszületését követően az anya-gyermek közötti kötődés és a kötődés minőségét befolyásoló tényezők állnak. Egy nő életében a gyermek érkezése egy szenzitív időszak, mely normatív krízis is egyben. A nők számos testi és lelki változáson mennek keresztül, új szerepeket tanulnak. Ebben a szenzitív időszakban kiemelten fontos a társas támasz, mivel a szülés körüli időszak a mentális zavarok tekintetében is szenzitív. A nők 50-65%-a szenved posztpartum „blues”-ban, 10-15%-a peripartum depresszióban, 0,1-0,2-%-a pedig posztpartum pszichózissal vagy posztpartum szorongásos zavarokkal küzd. A peripartum depresszió kedvezőtlen hatással van az anya-gyermek kötődés alakulására. Az anya-magzat kötődés fogalma Rubin (1976) nevéhez kapcsolódik, aki szerint a várandós nőben megszületik a „mi-érzés” és az anya fokozatosan megtanulja feladni saját vágyait a gyermeke érdekében. Cranley (1981) az anya bevonódását hangsúlyozta és kifejlesztette a mai napig legszélesebb körben használt az anya-magzat kötődést mérő eszközt, az Anya-magzat kötődés skálát (MFAS). A prenatális kötődés minősége előrevetíti a későbbi anya-gyermek kapcsolat minőségét, ezért fontos vizsgálni és kiszűrni azokat a tényezőket, amelyek az anya-magzat kötődésre befolyással vannak. Tanulmányok alátámasztják, hogy a prenatális kötődésre hatással vannak szocio-demográfiai tényezők, várandósággal kapcsolatos tényezők, és pszichoszociális tényezők egyaránt. Az ultrahang-vizsgálatok és az egészségügyi dolgozók hozzáállása sem elhanyagolható az anya-magzat kötődés minőségében.