A nyugdíjkérdés nem csupán az időskori ellátásról szól – bár kétségtelenül ez a szűk értelemben vett tárgya –, az egyszersmind szociális kérdés, foglalkoztatáspolitikai dilemma, de akár családtámogatási szempontból is értékelhető szegmense a jogi szabályozásnak – amennyiben azt tágabb értelemben, szélesebb perspektívából szemléljük. „A produktív generáció a nyugdíját két módon termeli ki: egyrészt a jövedelemtermelő munkájával, másfelől azzal, hogy felneveli a következő generációt. Ennek köszönhetően részesedhet az új generáció produktív hozamából – a »befektető jogán«.” Jelenleg hatályos Alaptörvényünk a Szabadság és felelősség címet viselő fejezetében több, az időskorúakat (is) érintő alapvetést rögzít. Elvi éllel fogalmazza meg például az egyes sérülékeny társadalmi csoportok (és prioritást élvező közösség) – így a gyermekek, a nők, a fogyatékkal élők, illetve a családok – mellett az idősek védelmét , ezzel párhuzamosan azonban a nagykorú gyermekek kötelességévé teszi a rászoruló szülőkről történő gondoskodást . A bismarcki típusú társadalombiztosítás elveire alapozott, kezdetben német és osztrák mintát követő magyar nyugdíjbiztosítási rendszer előzményeiként az öngondoskodás, majd a karitatív típusú segítségnyújtás említhető meg. A kötelező társadalombiztosítás kialakítása – előbb a betegség elleni biztosítás (1891.), később a balesetbiztosítás (1907.), végül a nyugdíjbiztosítás (1928.) bevezetése – komoly lépés volt a szegénység elleni küzdelemben, a szociális biztonság megteremtésében. A magyar nyugdíjrendszer változását parametrikus és paradigmatikus jellegű dilemmák egyaránt kisérték, a jogalkotóknak olyan alapvető kérdésekben kellett állást foglalniuk, mint az egységesítés vs. differenciálás (személyi hatály, jogosultsági feltételek, stb.) problematikája, a korhatár emelése, a járadék szerkezete, a nyugdíjskála meghatározása, vagy éppen a szerkezetváltás dilemmája. A fejlődés ívének mérföldköveit a rendszert meghatározó jogszabályok jelentik, ideértve az azokat övező gazdasági-társadalmi-politikai érdekeket és viszonyokat egyaránt. Szakdolgozatomban a magyar nyugdíjrendszer fejlődésének és a jelenlegi struktúra jellemzőinek bemutatása során egy szűkebb szegmensre, az öregségi nyugdíjra fókuszálok, teszem ezt azért, mert végül a nők kedvezményes öregségi nyugdíjának témakörét igyekszem körbejárni. Nyugdíjrendszerünk ezen apró, ám igen jelentős intézményét – a világviszonylatban is kuriózumnak számító „Nők 40” programot –, annak jelentőségét, következményeit és fenntarthatóságát tehát azt követően próbálom górcső alá vonni, hogy a teljes rendszer (öregségi nyugdíjra vonatkozó szegmens) evolúciójának nyomon követését és a kialakult szisztéma jellegzetességeinek számba vételét megtettem.