Dolgozatomban felvetettem a hátrányos helyzet fogalmának tisztázatlanságát. Lényeges megállapítás számomra, hogy nehezen lehet megkülönböztetni a hátrányos és a halmozottan hátrányos helyzetet, ill. a társadalmi deprivációt. Az okok ugyanis egy tőről fakadnak, megkülönböztetünk természeti, társadalmi és egyéni okokat egyaránt, a lényeg,hogy méltánytalan, igazságtalan, elfogadhatatlan egyenlőtlenségben élnek ezek az emberek, társadalmi rétegek. Az iskola, a majdani munkahely, a társas kapcsolatok megléte segítheti humanizáltabb emberi igények kialakítását, a társadalmilag értékelt javak és gyakorlatok olyan együtteséhez juthatunk, amelyből a kirekesztettség többet jelent, mint az anyagi szegénységet Sokszor felmerült már bennem az a kérdés, hogy a legtöbb ember vajon tisztában van-e azzal, hogy a tehetség és a tehetséggondozás vajon mennyire fontos dolog? Társadalmunk nagy többsége valamilyen hatalmas, feltűnő és kimagasló dologra gondol, pedig az igazi tehetség valójában ott bujkál szinte mindenkiben. Ahogy visszaemlékszem, régebben én is ennyivel tudtam le ezt a fogalomtársítást, pláne ha a szűk környezetemben, például az osztályomban hasonlítgattam magam másokhoz: nem volt jó hangom, rajzszakkörre sem jártam, és mit is gondoltam magamról? Azt,hogy semmihez nincs tehetségem. Felnőtt fejjel nyilván másképp látom a dolgokat: a tehetség nem egy sarkosan kategorizálható fogalom. Sőt, a tehetségek felismerése és megtartása nemzeti ügyünk, továbbá az ezzel kapcsolatos programok az ország gazdasági, esélyjavító és társadalomépítő programjai is. Hogy mikor is a „legjobb” felismerni ?!Természetesen már gyermekkorban. Ezalatt sokan arra gondolnak, hogy az iskolákban a tanárok kiszúrnak 1-2 tanulót, akik szülei jelentős anyagi javakat tudnak fordítani a csemeték kimagasló pozícióinak megtartásához. De mi van azokkal, akik hátrányos helyzetben élnek? Nekik is joguk lenne a bennük rejlő kincsek felkutatásához. Ehhez talán az egyik legnagyobb segítség az Arany János Tehetséggondozó Program. Igen, ezen a szakon választhattam volna valamilyen konkrétabb, „projektesebb témát” ,de a szociális érzékenységem, illetve fő végzettségem végül a kormány által támogatott országos esélyteremtő programhoz húzott. Nagyon érdekes volt számomra ebben részt venni és jobban beleásni magam, a kérdőívekre adott sokféle válasz összehasonlítása, értékelése mellett 1-2 rövidebb interjúra is sor kerülhetett, ezekből időm szűke miatt már nem idéztem. Összességében arra enged következtetni, - és ebben a részben a szubjektív véleményemet is kifejezhetem- hogy igenis szükség van erre a dologra és igazi mankóként szolgál egyesek számára. Hiszem, hogy mindannyian egyenlőek vagyunk és ezt a szemléletet mindig és mindenkor érvényesítnünk kell. Gondolataimat Nelson Mandela soraival zárom, miszerint „egy társadalom lelkének nem lehet szebb kinyilatkoztatása, mint ahogyan a gyerekekkel bánik”.