A kardiovaszkuláris betegségek (KVB) között előkelő helyet foglalnak el az aritmiák, ami a szív reguláris és ritmusos működésének átmeneti, esetleg tartós megszűnését jelentő kórállapot. A ritmuszavarok által okozott tünetek rendkívül változatosak, legsúlyosabb klinikai kimenetelük a hirtelen szívhalál (sudden cardiac death, SCD). Mindezek alapján a ritmuszavarok kezelésének és megelőzésnek potenciális lehetőségei fontos elemei a klinikai gyakorlatnak. Diplomamunkámban célul tűztem ki, hogy a ritmuszavarok patogenezisének bemutatásán keresztül részletesen ismertessem azokat a lehetséges farmakológiai opciókat, amelyeket az aritmiák terápiájában és prevenciójában manapság széleskörben alkalmaznak. A ritmuszavarok kialakulása (aritmogenezis) ingerképzési és/vagy ingervezetési zavaron alapul. A miokardium legjelentősebb ingerképzési rendellenessége a triggerelt aktivitás, amely a kóros ingerület keletkezésnek ideje alapján korai- és késői utódepolarizációra osztható. A miokardium típusos ingervezetési zavara a re-entry mechanizmus. A ritmuszavarok kezelésére alkalmazott gyógyszerek legnépszerűbb osztályozása a Vaughan Williams-féle klasszifikáció, amely a farmakonokat a kardiális ioncsatornákra és pumpamechanizmusokra gyakorolt hatásuk alapján csoportosítja. Az I. csoportba tartozó szerek a transzmembrán kationáramok nem-szelektív gátlószerei, hatásmechanizmusuk, valamint leválási kinetikájuk alapján több alcsoportba sorolhatók (I/A, I/B, I/C). A II. osztályú szerek a szimptikus izgalom csökkentésén keresztül fejtenek ki antiaritmiás hatást. A III. osztályba tartozó szerek fő preferenciája a kálium-áram (IK) gátlása, ezáltal jelentős mértékben megnyújtják a miokardiális repolarizációt. A IV. osztályú szerek Ca2+ csatorna blokkoló tulajdonsággal rendelkeznek. A ritmuszavarok farmakológiai kezelésének hatékonysága vitathatatlan, azonban az utóbbi két évtizedben számos olyan klinikai tanulmány (CAST I, II, SWORD, CASCADE) látott napvilágot, amely rávilágított az antiaritmiás szerek számos kedvezőtlen kardiális (proaritmiás) és extrakardiális hatására. Ennek eredményeként a ritmuszavarok terápiás és prevenciós befolyásolási lehetőségei fokozatosan áttolódnak a gyógyszeres irányból az eszközös megoldások felé. Azonban hangsúlyoznom kell, hogy bizonyos farmakonok (pl.: béta-blokkolók) hatékonyságuk és csökkent mellékhatás-profiljuk miatt a szívritmuszavarok kezelésének alapvető részét fogják képezni a jövőben is.