Szakdolgozatom témájának középpontjában a tanú áll, aki elengedhetetlen szereplője az egész büntetőeljárásnak, különösképp a bizonyítás folyamán. A tanúzás jogintézménye viszonylag korán kialakult a hazai jogban, megjelenése körülbelül a XIII-XIV. századra datálható. A tanút, mint legfontosabb bizonyítási eszközt már a kezdeti időktől kezdve nagyban befolyásolták a különböző büntető eljárásjogi rendszerek, például a késői feudalizmus idején a perbeli bizonyítás központjában a gyanúsított általi beismerés, és a tanúvallomás álltak. A tanúkra vonatkozó normák lényegében csak a XVIII-XIX. századra nyertek részletes szabályozást. Ezen normák tartalmi megjelenésére kihatással voltak a kor filozófiai felfogásai.2 A tanúkra irányadó szabályok az évek során a különböző érák szellemében alakultak, míg elérte szabályozása aktuális állapotát. A dolgozat tárgyköre ezek alapján a 2017.évi XC. törvény, azaz a jelenleg hatályos Be. alapján került feldolgozásra, kiegészítve a szakirodalom által képviselt állásponttal, magyarázattal, beleépítve a személyes meggyőződésemet