A különböző megoldások keresése azért is bonyolult és nehéz, mivel hiába akarja az ország „lemásolni” egy másik ország sikeresen működő nyugdíjrendszerét, az vagy sikeres lesz vagy nem, mivel nem ugyanazok a körülmények egyik országban, mint a másikban, ami az egyikben sikeresen tud működni, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy a másik országban is ugyanolyan sikeres tud lenni. Jelenleg ott tartunk, hogy próbálják a kiadásokat csökkenteni és folyamatos szigorításokat bevezetni pl. a korhatár alatti nyugdíjazás megszűnik, és a rokkantnyugdíjazás helyett rehabilitációs és rokkantsági ellátás fog járni. Nagyon sokat lehetne megtakarítani, ha maximum olyan nyugdíj emelés lenne, ami csak az infláció mértékével megfelelő ütemben növelné a nyugdíjat, bár véleményem szerint, itt is meg fogják próbálni a lehető legalacsonyabban tartani a számokat. Ez azért is érdekes, mivel pár évvel ezelőtt még az is lehetséges volt, hogy infláción felüli nyugdíj emelést lehessen kapni, ugyanis volt példa a GDP- változásaihoz mért nyugdíj emelésre is. A megoldások keresésénél akármennyire is igyekeznek a kiadásokat csökkenteni, csak egy rövidtávon működő változást tudnak vele elérni. Az alapvető probléma a demográfiai változásokban van, és az ország gazdasági helyzetében. Bizonyos, hogy a ma működő rendszer újra reform előtt áll, azt gondolom, az országok gazdasági fejlettségének különbözősége miatt, minden ország másképp reagál egy új reform bevezetésére. Van megoldás, amit a legfenntarthatóbbnak tartok hosszú távon, az öngondoskodás, egyéni számlákon való tartalékolás. A dolgozatom elején említettem a nyugdíj célját, mint nyugodt nyugdíjas éveket biztosító rendszert. A jelenlegi álláspontom szerint, a hirtelen érkezett külső hatások, -értem ezalatt a nem várt demográfiai változásokat, úgy, mint a népességöregedés, kevesebb születés szám, illetve a munkanélküliség megjelenése- miatt, az időskori jövedelem, mint biztonságot szolgáló nyugodt nyugdíjas évek, új megközelítést fognak kapni. A nyugdíjat, mint kezdetleges fogalmat átalakulni látom, egyfajta öngondoskodó rendszer megvalósulására gondolok, vagy legalábbis egy olyan rendszerre, ahol a nyugdíj a jövőben öngondoskodásból lesz finanszírozva, és csak egy alacsony részét képezné az állami „besegítés”. Minden korosztálynak már most gondolnia kellene a jövőre, és mindenféleképpen egy önkéntes pénztárban tartalékolni. Nagyobb figyelmet kellene fordítani a gyermekvállalásra, hiszen a jelenleg megfigyelhető demográfiai problémát ki tudná „egyenlíteni”. Részben egyet értek a Botos József-Botos Katalin szerzőpáros féle 45 javaslattal, hogy a nyugdíjat tegyék függővé a gyermekvállalással, azonban a korrekciós mértékeiket nagyon magasnak találom. Esetlegesen, ha megvalósításra kerül, kisebb mértékekkel kellene bevezetni, és a rendszer eredményességétől függővé tenni a korrekciós mértékek növelését, vagy csökkentését. Másik oldalról megközelítve a gyermekvállalással összefüggő nyugdíjat azért nem gondolom egy elfogadható megoldásnak, mert a gyermektelen szülőket, nem kellene kevesebb nyugdíjjal büntetni. Rugalmasabbnak kellene lennie a rendszernek, hiszen azt sem lehet megtenni, hogy 62 év betöltésével menjen mindenki nyugdíjba nemtől függetlenül. A nyugdíj melletti munka lehetőségét is rugalmasabban kellene kezelni. A nyugdíj melletti munka lehetőségét megadni, azonban az adott személy plusz meghatározott járulékok ellenében dolgozhat. A nyugdíjrendszerrel kapcsolatos reformgondolatok illetve javaslatok folyamatosan változnak, amelyek mind azt bizonyítják, hogy jelenleg nincs egy működőképes elképzelés, a jövő nyugdíjával kapcsolódóan. Az egyik oldalról a svéd modell mintáját szeretnénk alkalmazni, majd a következő hónapban a pontrendszeres átállásról hallhatunk, érvek és ellenérvek sorozatáról olvashatunk.