A gyulladásos bélbetegségek (IBD) olyan krónikus betegségek, melyek prevalenciája világszerte növekvő tendenciát mutat. Kialakulásának pontos oka máig ismeretlen, de feltételezhető, hogy genetikai és környezeti tényezők interakciója által vezérelt, kórosan regulált immunfolyamatok játszhatnak szerepet. A tünetek változatossága, a betegséggel járó megváltozott életminőség és a lefolyás kiszámíthatatlansága miatt a betegséghez való alkalmazkodásban kiemelt fontosságú a pszichés tényezők szerepe. A vizsgálat célcsoportját a gyulladásos bélbetegséggel élő személyek alkották. A kutatás célja volt feltérképezni, hogy a kórkép milyen mértékű betegségteherrel jár, mely korai maladaptív sémák, sématartományok aktívak, továbbá megvizsgálni a harag érzésének megjelenését, kifejeződését, illetve a haragot kiváltó eseményeken való rágódást. Tekintve, hogy a betegségben relapszusok és remissziók váltják egymást, megnéztük, hogy az említett változókat hogyan befolyásolja a betegség aktivitása. Eredményeink alapján az IBD-vel élő betegnél a fokozott éberség és gátlás sématartománya volt aktívabb, sémánkat nézve pedig az önfeláldozás sémája mutattta a legnagyobb aktivitást. Elmondható, hogy azok, akik többet ruminálnak, nagyobb mértékű betegségteherről számolnak be, valamint tünetes időszakban (relapszusban) nagyobb a kórkép okozta teher mértéke. A betegség aktivitása szignifikánsan nem befolyásolja sem a sémák aktivitását, sem a haragruminációt, valamint a betegségteher mértékét. Ugyanakkor a sémák tekintetében egy növekvő tenddenciát láttunk, mivel mindegyik séma aktívabb volt relapszusban, mint remisszióban.