Annak ellenére, hogy a magyar szlavisztika és a magyar irodalomtudomány egyes - néha kifejezetten kiemelkedő művelői - igyekeztek tudatosítani a különböző délszláv régiókban, ezen belül Horvátországban, Szlavóniában, Dalmáciában és a Raguzai Köztársaságban, azaz Dubrovnikban keletkezett művek értékeit..., e téren még mindig nagyon sok a tennivaló. Lőkös István jól tudja, hogy a horvát és általában a délszláv irodalom mélyrehatóbb magyarországi megismerése - megismertetése - nélkül nem lehet hozzáfogni az irodalmi kapcsolatok és kölcsönhatások, a világirodalmi folyamatoktól függő, máskor meg éppenséggel a regionális körülmények folytán kialakuló azonosságok, párhuzamosságok mélyrehatóbb elemzéséhez, végezetül pedig a recepció vizsgálatához. Munkájának témaválasztása ezért többszörösen hasznos. A magyar irodalomtudománynak, amely hagyományosan nyugatorientáltságú, égető szüksége van olyan munkákra, amelyek a szomszédos népek irodalmait kutatják, már csak azért is, mert a magyar irodalom bizonyos jelenségeit nem lehet kizárólag nyugati hatásokkal és kapcsolatokkal magyarázni. Nagyon jó példa erre a Zrínyi-eposz.