Az adhezív technika hatalmas változáson és fejlődésen ment át az 1950-es évektől napjainkig. Több évtized kutatásának és fejlesztésének eredményeként jelentek meg a piacon azok az adhezívek, amelyek a zománcon mérhető adhézió szintjére tudták emelni a dentin felszínen létrejövő kötődés erősségét. Ennek következményeként a korábbi, csak a zománcot érintő savas kondicionálás helyett mára már több savazási technika közül kell kiválasztanunk az adott restaurációhoz a legmegfelelőbbet, figyelembe véve az üreg és a használni kívánt adhezív adottságait. Az adhezív pótlások sikere nem csak a használt adhezív típustól függ, hanem annak a megfelelő applikációjától is. Az alkalmazás közben elkövetett hibák gyakran vezetnek a tömés szélének elszíneződéséhez, posztoperatív érzékenységhez vagy a retenció csökkenéséhez. Ezért ragaszkodnak a fogorvosok ahhoz a termékhez, amelyik számukra bevált. Általánosan elfogadott az a tény, hogy minél több időt szánunk az adhezív technikára, annál jobb lesz a klinikai eredmény, és hogy még mindig a foszforsavas kezelés a leghatékonyabb módja a zománc előkezeléséhez.