Precíziós szemlélet a szervtranszplantált betegek immunszuppresszív gyógyszerelésében: fókuszban a tacrolimus terápia és a CYP-státusz prognosztikai szerepe

Abstract

A poszttranszplantációs immunszuppresszív terápia alapkövét képező tacrolimus esetén a recipiensek között nagy farmakokinetikai eltérés figyelhető meg, melyet részben a hatóanyagot lebontó CYP3A enzimek genetikai variabilitására vezethetünk vissza. Kutatásunk elsőrendű célja, hogy veseátültetett betegeknél a tacrolimus lebontásában résztvevő CYP3A5 és CYP3A4 enzimek genetikai státuszának tükrében összefüggést keressünk a tacrolimus vérszintek és azok terápiás tartományban tartásához szükséges dózisok között. A CYP3A5 enzim esetén kettő (CYP3A5*1 és 3), a CYP3A4 enzim esetén pedig három allél (CYP3A41, *1B és *22) került elemzésre. A genotípus-kombinációk és irodalmi adatok alapján a recipienseket extenzív (EM), intermedier (IM) és gyenge metabolizálók (poor metabolizer; PM) közé soroltuk. A vizsgált populáció alapján az egyes betegcsoportok között szignifikáns különbségek rajzolódtak ki a tacrolimus dozírozás vérkoncentrációk tekintetében. Az eredmények tükrében a várólistán szereplő betegek farmakogenomikai kivizsgálása alapján indított személyre szabott gyógyszerelés klinikai hasznosságának megítéléséhez számos további gyakorlati szempontot érdemes megvizsgálni.