Az összefüggő szakmai gyakorlat a tanárképzés rendszerének egyik meghatározó kulcseleme, amelynek eredményessége és hatékonysága hosszú távon befolyásolja a pályakezdő – már szakképzett – pedagógus oktató-nevelő munkáját. A mentori feladatokat ellátó gyakorló pedagógusok szakmai tudásuk legjavát nyújtva segítik a tanárjelöltek fejlődését és kibontakozását a gyakorlat teljes időtartama alatt. A tanárjelölt és a gyakorlatot vezető mentor között ugyanakkor különböző típusú konfliktusok alakulhatnak ki. Jelen dolgozatunk azt vizsgálja, milyen szinten eszkalálódnak ezek a konfliktusok, hogyan hatnak a tanárjelölt fejlődésére, illetve milyen konfliktuskezelési stratégiák alkalmazása jellemző a mentorok részéről. A kutatás kvalitatív módszertannal, félig strukturált interjúk segítségével valósult meg. Az interjúelemzés alapján megállapítható, hogy a konfliktusok többsége nem lépi túl a vita szintjét, a mentorok pedig jellemzően problémamegoldó, együttműködésen alapuló stratégiákat alkalmaznak. A konfliktushelyzetek leggyakrabban szakmai nézeteltérésekből és kommunikációs zavarokból fakadnak. Az egyéni megbeszélések, személyre szabott visszajelzések és strukturált visszacsatolások alkalmazása hatékonyan járult hozzá a konfliktusok megelőzéséhez, illetve a már kialakult helyzetek eszkalációjának elkerüléséhez. A gyakorlatvezető mentortanárnak ezért kiemelten fontos, hogy nyitott, problémaérzékeny, valamint módszertanilag és szaktudományosan is felkészült legyen, hogy támogató módon tudja kezelni a felmerülő nehézségeket – úgy, hogy közben a tanárjelölt önbecsülése és motivációja a pedagóguspálya iránt ne sérüljön.