A kutatás eredményei alapján egyértelműen látható, hogy a vallási közösségek – különösen a kisegyházak és karizmatikus mozgalmak – fontos társadalmi szereplőkké váltak a szegénységben élők, kiemelten a romák társadalmi felzárkózásának támogatásában. Bár nem tudják teljes mértékben helyettesíteni az állami és civil intézményeket, jelentős mértékben hozzájárulnak a társadalmi mobilitás elősegítéséhez, a közösségi tőke építéséhez és az életvezetési stratégiák alakításához. Az egyházak nemcsak spirituális menedéket nyújtanak, hanem információs csatornaként és támogató hálózatként is működnek, elősegítve az oktatáshoz, munkaerőpiachoz és szociális támogatásokhoz való hozzáférést. A kutatás rávilágított arra is, hogy a szociális munka egyes funkcióit – különösen az érzelmi támogatás és a közösségi segítségnyújtás terén – a vallási közösségek hatékonyan ellátják, ugyanakkor az intézményesített támogatási formák és a vallási közeg közötti együttműködés tovább növelhetné a társadalmi integráció hatékonyságát. A legfontosabb kérdés tehát nem az, hogy a vallási közösségek önmagukban képesek-e felzárkóztatni a hátrányos helyzetű csoportokat, hanem az, hogy miként lehetne jobban összehangolni a vallási és az állami/civil szociálpolitikai mechanizmusokat egy igazságosabb és befogadóbb társadalmi rendszer érdekében.