A csoportdinamika fejlesztése osztályfőnöki órákon kisfilmek felhasználásával

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Az iskolai személyiségfejlesztés mindennapos jelenléte az intézményekben elengedhetetlen kellene, hogy legyen. Célszerű ezeket a kisfilmeket megismertetni a gyerekekkel, természetesen prevenciós jelleggel. Ez természetesen nem elsősorban csak az iskolában dolgozók feladata, ettől komplexebb folyamat. A szülők szemléletén, hozzáállásán múlhat a „legtöbb”, hiszen ők adják az elsődleges mintát gyermekeik számára. A megfelelő testi-lelki fejlődéshez, érzelmi biztonsághoz a gyerekeknek kiegyensúlyozott szülőkre van szükségük. Persze ingadozik a hangulatunk, lelki egészségünk, ugyanúgy, ahogy a fáradságunk, éhségünk is. De észre kell venniük, mikor van szükségük töltekezésre. Ha csökken a kiegyensúlyozottság, lelki jól-lét, akkor egyre kevésbé tudják megadni gyermekeiknek azt az örömöt, támaszt, amit egyébként tényleg szeretnének nekik biztosítani. Ilyenkor a saját igényeiket is bele kell venni a napi teendőkbe, még akkor is, ha ideiglenesen ez még egy kicsit eltávolítja önöket gyermeküktől. Viszont leeresztve, frusztráltan maximum mellettük tudnak lenni, de nem velük. Érzelmileg felkészülve viszont a kevesebb idő is minőségi lehet. Ezért is fontos a saját személyiségükkel, belső egyensúlyukkal foglalkozni, bármi is az, amivel ezt tölteni tudják. Ráadásul ezzel példát mutathatunk arra, hogyan tudják majd ők is figyelembe venni saját lelki állapotukat, feltöltöttségüket, mentálhigiénéjüket a hétköznapi életben. Fontos a biztonságérzet megteremtése: a szülő nem csak fizikailag biztosítja, hogy gyermeke biztonságot éljen át, hanem félelmeiben, akár irreális gondolataiban is mellettük tudnak lenni. A dolgozatom egyik célja az lett volna, hogy bemutassam mennyire hatékonyan fel lehet használni ezeket a kisfilmeket tnítási órákon, nyilván itt az osztályfőnöki óra a legelőnyösebb választás. Onnan tudjuk, hogy jól végezzük a dolgunkat, ha egy idő után nem lesz szükség a segítségünkre, hiszen azoknak az embereknek akik, megtapasztalták ennek a jelentőségét, azoknak már ösztönös igényük alakult ki testi-lelki egészségük megőrzésére.

Leírás
Kulcsszavak
csoportdinamika,kisfilmek, önismeret, csoportdinamika,kisfilmek, önismeret
Forrás