Az értelmileg akadályozott emberek társadalmi megítélése jelentős változáson ment keresztül a történelem során, a középkori kirekesztéstől a mai befogadóbb szemléletig. A 19. században jelentek meg az első gyógypedagógiai intézmények, majd az 1990-es évektől Magyarországon is egyre nagyobb teret nyert az inkluzív nevelés-oktatás. A megvalósítás azonban számos kihívással jár, különösen a hátrányos helyzetű régiókban, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyében, ahol gyakori az eszközhiány és a szakemberhiány. A hatékony integráció érdekében a pedagógusok képzése, megfelelő fejlesztő eszközök biztosítása és a társadalom szemléletformálása elengedhetetlen. Az értelmileg akadályozott emberek befogadása nemcsak szakmai, hanem erkölcsi kérdés is.