A 20. század első felében beinduló fejlődés, ami az orvostudomány és technika területeit érintette, elképesztő ütemet vett fel. Emiatt sokan úgy vélték, hogy e gyors fejlődésnek köszönhetően orvosolhatóvá, de legalábbis megmagyarázhatóvá tehető minden betegség. Ma már tudjuk, hogy bár a technikai fejlődések továbbra is fennállnak és szaporodnak, hatásuk a gyógyítás területén korántsem tekinthető lineárisnak. Nemzetközi szakirodalom szerint a klinikusok az esetek 20%-ban találkoznak olyan betegekkel, akiknek a vizsgálati eredményei nem támasztják alá a panaszaikat, a háttérben tehát nem kimutatható a betegség oka. A tapasztalat sajnos azt erősíti, hogy a tünetek gyakran kifognak a rendszerezési törekvéseken, mintegy felhívva a figyelmet arra, hogy a háttérben egy komplex biológiai, pszichológiai és társadalmi elemeket is tartalmazó bonyolult kórfolyamat áll fenn. A pszichés rendellenességek meghatározására tett erőfeszítések során legalább annyi kérdés merül fel, mint amennyire sikerül választ találni. Mikor lépi át a szokatlan viselkedés a különcség és pszichés abnormalitás közti vékony határmezsgyét? Mikor válik valakinek a viselkedése elég deviánssá, hogy abnormálisnak kelljen tekintenünk? Ezeket a kérdéseket nagyon nehéz megválaszolni. Az abnormalitás manapság használatos kategóriái között nem sok olyan akad, amely tiszta és világos képet képes adni a vizsgált kórképekről. A kategóriák zöme folyamatosan módosul a klinikai szakma közösségi vitái során. Kiemelt jelentőségűek továbbá a szakszerű kutatások, amelyek a kórlélektan tanulmányozásában és kezelésében elért eredményekhez nagyban hozzájárultak.