A világon és hazánkban is az otthoni munkavégzésben foglalkoztatottak aránya jelentősen megnőtt a 2019-ben megjelent koronavírus járvány miatt. Az egészégügyi vészhelyzet katalizátorként hatott a távmunka és a home office elterjedésére, enélkül a kényszerhatás nélkül valószínűleg még éveket kellett volna várni ezen foglalkoztatási formák ilyen szintű elterjedésére. Szinte nincs olyan család, akit valamilyen szinten nem érintett ez az új helyzet, én is személyes érintettségem miatt választottam ezt a témát. Mindenképpen több előnye van mind a munkavállalók, mind a munkáltatók számára, mint hátránya, ezért a jövőbeni alkalmazása valószínűleg nem csökken, jogi szabályozása azonban még több helyen pontosításra szorul. A home office bemutatása előtt kitértem az atipikus foglalkoztatási formák jellemzőire, jelentésére, illetve ezt követően a köznyelv által gyakran szinonimaként használt távmunkára. Több szakértő definícióját is megosztom, melyeknek egyik közös jellemzője a pozitívumok megfogalmazása során a költséghatékonyság, az időbeli és térbeli rugalmasság, a környezetvédelemre gyakorolt hatása. Ezen foglalkoztatási formán keresztül a munka világa azon munkavállalók számára is megnyílt, akik addig valamilyen ok miatt – élethelyzetből, vagy testi mozgáskorlátozottságból adódóan – nem tudtak a munkaerőpiacon elhelyezkedni. Természetesen negatív járuléka, hozadéka is van az otthoni munkavégzésnek. A munkatársi kapcsolatok romlásához, vagy akár teljes leépüléséhez vezethet, a munka és magánélet egyensúlya is könnyen felborulhat, de az adatbiztonsági kockázata is magasabb, mint a munkáltató székhelyén, telephelyén végzett munkának. A jogszabályok csak részben szabályozzák az otthoni munkavégzést, ezért kiemelt figyelmet kell fordítani a gondoskodási kötelezettségre, amely a feleket terheli, továbbá kiemelten foglalkozom a munkavállalókat megillető kikapcsol(ód)áshoz való joggal, ami azt biztosítja, hogy munkaidőn kívül a munkavállaló tényleg munka, illetve kapcsolattartási kötelezettség nélkül éljen. Vizsgálom a problémaként megjelenő szoros munkáltató általi felügyelet hiányát, a munkával töltött idővel és a munkavégzés minőségével kapcsolatos ellenőrzési lehetőségeket, az eszközhasználat kérdését, az adatvédelem és a munkáltató speciális kártérítési felelősségét.