A valamikori legeltetési rend és a pásztorok tudásának lehetőségei a természetvédelmi kezelésekben, Hortobágy térségében
A valamikori legeltetési rend és a pásztorok tudásának lehetőségei a természetvédelmi kezelésekben, Hortobágy térségében
Dátum
2011-11-11T09:11:08Z
Szerzők
Kis, József
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Foglalkozásomból kifolyólag nap mint nap a legelőkön járva azt tapasztalom, hogy egyre több terület van alullegeltetve. Ennek következményeként a legelőterületek növényzete egyre jobban elvadulásnak indult. A legelőknek nagy szüksége lenne a legeltetés általi karbantartásra, de az állatlétszám egyre csak kopik. Rengeteg szabad legelő van és ennek ellenére sem akarnak az állattartók több állatot tartani. Akiknek van nagyobb létszámú állata, azok pedig nem tudnak 100%-ban együttműködni a természetvédelemmel. A természetvédők egyre több természetvédelmi kezelési programot kezdeményeznek, de ehhez szükségük lenne a gazdálkodók és pásztorok segítségére is. Az együttműködés hiányában pedig ez nem működik rendesen. Ezeket a dolgokat tapasztalva felmerült bennem az a kérdés, hogy mi állhat ennek a hátterében. A kutatást, a legelőgazdálkodást befolyásoló tényezők számbavételével kezdtem. Ezután megnéztem, hogy miként határozták meg ezek a tényezők az elmúlt évszázadok legelőhasznosítását. A múltban történt események kutatását írásos forrásokból végeztem. A közelmúlt történéseit pásztorok, parasztemberek elbeszélései és írásos emlékek segítségével néztem át. A jelenlegi állapotok felmérését még aktívan dolgozó pásztorokkal, gazdálkodókkal történt beszélgetések és saját tapasztalatok alapján végeztem.
A kutatásom során megállapítást nyert, hogy a Hortobágy környéki legelők életét a tulajdonviszonyok változásai, a legeltetési rend változásai és a pásztorok munkája határozta meg legjobban. A tulajdonviszonyok vizsgálatánál arra az eredményre jutottam, hogy a legelőkön folyó tevékenységeket, legelőhasznosítási formákat elsősorban a terület tulajdonosa vagy kezelője határozza meg. Debrecen városának az volt a célja, hogy hosszútávon biztosítsa a város lakosságának minél olcsóbb és gazdaságosabb húsellátását. Valamint az olcsó, de jó minőségű hús előállításával növelje a város bevételét. Mindezt a legeltetésre alapozott állattartással tudta megvalósítani. Egy nagy tulajdonosváltást követően a legelők állami gazdasági tulajdonba kerültek. A gazdaságoknak már más cél lebegett a szemük előtt. Minél gyorsabban, minél könnyebben nagy haszonra szert tenni, fittyet hányva a következményekre és a természetre. Ők a korszerű és intenzív mezőgazdaságban látták a lehetőséget. Meg akarták dönteni a természetet, nem törődve a vele okozott károkkal. Pár évtizeddel később újabb tulajdonosváltás következett be. a területek fokozatosan a HNP vagyonkezelésébe kerültek. A nemzeti park más célokat tűzött ki maga elé. A természeti értékek megőrzésén túl az elmúlt rendszer károkozásait helyreállítani, a legelőket és pusztai élőhelyeket eredeti állapotukba visszaállítani és a jövő nemzedék számára megőrizni. Mindezekből azt a következtetést vontam le, hogy mindig a terület aktuális kezelője határozza meg a legelők életét.
A legeltetési rend vizsgálatánál is szembetűntek a tulajdonosváltások hatásai, viszont egy adott hasznosításformán belül is vannak eltérő gazdálkodási módok. A legeltetési rend alakulásában döntő szerepe volt az állatlétszámnak és a legelők biológiai adottságának. A legelő állatok biológiai igényeihez igazodva felosztották a legelőket. Meghatározták az adott területen maximálisan legeltethető állatlétszámot. Debrecen város gazdálkodása alatt a legeltetési rend megszilárdult és évszázadokig olajozottan működött. Az állami gazdaságok irányítása alatt a hasznosítási formák megváltozása mellett ez a fajta legeltetési rend nem tudott életben maradni. Az évszázados legeltetési rend megbomlott. A legeltetés menetét nem a fenntarthatóság, hanem a haszonszerzés irányította. Megtehették, mert ekkor a legelők méretéhez képest csekély volt az állatlétszám. Miután a HNP kezelésébe kerültek a legelők, a régi legeltetési rend elveit követve állították fel a HNP legelőgazdálkodási stratégiáját. Figyelembe véve az élőhelyek és természeti értékek védelmét. Következtetésként azt vontam le, hogy az állatlétszám, a legelők felosztása és a legeltetés módszere, hatással vannak a növényvilágra, állatvilágra, valamint a természetes élőhelyek kialakulására illetve eltűnésére.
A pásztorság változásában azt figyeltem meg, hogy magában a szervezeti felépítésben nem történtek olyan túl nagy változások, szinte a mai napig fennmaradt. A változást inkább a pásztorok irányításában, gondolkodásmódjában és életvitelében látom. Míg debrecen város gazdálkodása idején a számadó (aki maga is pásztor), az állami gazdaságok idején a brigádvezető, addig ma az ágazatvezető vagy maga a tulajdonos vagy cégvezető irányítja a pásztorok munkáját. Gondolkodásmód és életvitel tekintetében a pásztoroknak folyamatosan haladni kellett a korral és fejlődniük kellett. Egyvalami van viszont, ami még többé-kevésbé fennmaradt. A szakmai tudás. A különböző szakmai ismeretek (természet ismerete, állatok életmódjának ismerete) feltételezésem szerint akár a természetvédelem javára is fordíthatók.
Az egész dolgozatot áttekintve megállapítottam, hogy a múltban történt események példáiból tanulva, a pásztorok és természetvédők szakmai tudását egyesítve, meg lehet növelni egy természetvédelmi kezelés sikerességének esélyét. Ezenkívül elő lehet segíteni azt a folyamatot, amely a legelők helyreállítását és megőrzését célozza meg.
Leírás
Kulcsszavak
természetvédelmi kezelések, Hortobágy