Egy orvos praktizálása során több százezer orvos-beteg találkozás részese, így kijelenthető, hogy munkája meghatározó részét tölti a pácienssel folytatott kommunikációval. Ennek fényében nem meglepő, hogy az orvostudományban újabban egyre szélesebb figyelmet kap az a nézet, mely az orvosi kommunikáció tanulmányozását tűzte ki célul. Ezen vizsgálatok megállapították, hogy a betegek bizalmának elnyerése, és így terápiakövető magatartásuk ösztönzése nagyban növelhető az orvos által használt kommunikációs eszközök célzott, tudatos használatával. Ezek tehát végső soron hozzájárulnak az egészségügyi ellátás hatékonyabbá tételéhez: már az anamnézis felvételétől alkalmazott meggyőző kommunikáció hozzásegítheti az orvost a valóban releváns diagnosztikus eljárások kiválasztásához, másrészt a megfelelő kommunikáció hatására javul a beteg elégedettsége, ami pozitív irányba befolyásolja az orvosválasztást és csökkentheti az orvosi perek arányát is. Az együttműködés hiánya (non-compliance) ellenben jelentősen növelheti a szövődmények kialakulásának lehetőségét, állapotromláshoz és a gyógyulás elhúzódásához vezethet. Ez utóbbiak összességükben olyan jelentős mértékű anyagi kárt okoznak az egészségügyi ellátásnak, amelyek bizonyos számítások alapján csak az USA-ban évi százmilliárd dollárt tesznek ki. Dolgozatom legfőbb célkitűzése, hogy bemutassam, miként segítheti elő a beteg gyógyulását a jól működő orvos-beteg kommunikáció. Szakdolgozatomban tehát kísérletet teszek arra, hogy a nemzetközi és hazai szakirodalom bevonásával ismertessem a legáltalánosabb modelleket és kommunikációs meggyőző eljárásokat, valamint példázzam, hogy az ehhez szükséges kommunikációs kompetenciák elsajátíthatók, fejleszthetők és könnyedén alkalmazhatók.