A „pozitív magány” („positive solitude”) fogalma és jelentősége

Abstract

Fontos az egyedüllét, a magány, a szociális izoláció társadalmi jelenségek fogalmi meghatározása, megjelenési formáinak tisztázása, adott kutatók, szerzők értelmezése alapján. Lényeges a szociológiai státusznak és a magányosság pszichológiai megélésének kettősségét hangsúlyozni. A kor szerinti statisztika az egyedül élés tekintetében két gyakorisági csúcsot mutat: 40 év körül és 80 év után, a minimum 60 év tájékán van. Időskorban a veszteségek szaporodása magyarázza, a Lynch-triász változásai következnek be (kevesebb helyen egyenként több idő kevesebb találkozással). Egyes szerzők az öregkorba jutást önmagában kolostorba vonuláshoz is hasonlítják (Moody), amely azonban több szabad időt adhat kedvtelésekre (Rosenmayr: späte Freiheit). A gerontológiai/geriátriai szakirodalom az egyedüllét mindegyik formáját (választott és nem választott) biológiai és pszichológiai következményei miatt negatív jelenségnek tartja (nagyobb morbiditás, mortalitás, több depresszió).