This paper aims to explore how indigenous communities in Indonesia play an important role in environmental management based on local wisdom that has been passed down through generations. The method used in this study is descriptive qualitative research. The data for this study were obtained through a literature review. The method employed is descriptive qualitative analysis, examined through various social, anthropological, and environmental theories. These theories highlight the close relationship between social norms, ecological knowledge, and environmental sustainability. The results of the literature study indicate that various indigenous communities in Indonesia implement sustainable ecological systems through traditional conservation practices, such as the subak system in Bali, sasi for marine and terrestrial resources in Maluku, and prohibitions on indiscriminate tree cutting in Waerebo and among the Baduy community. This system is based on cultural and spiritual values that emphasize the balance between humans and nature. However, the continuity of this indigenous system faces challenges from modernization, the exploitation of natural resources, as well as changes in land use policies and marine environmental pollution. Therefore, this study emphasizes the importance of legal protection and inclusive policies that recognize the rights of indigenous communities in environmental management. Integrating local wisdom with modern conservation policies is a strategic step towards achieving sustainable development based on the participation of indigenous communities. This study contribute to social cultural and environment areas.

A tanulmány azt vizsgálja, hogy Indonézia őshonos közösségei milyen fontos szerepet játszanak a környezetgazdálkodásban, a generációkon átörökített helyi bölcsesség alapján. A kutatás módszere leíró kvalitatív vizsgálat. Az adatok szakirodalmi áttekintés révén kerültek összegyűjtésre. Az alkalmazott módszer a leíró kvalitatív elemzés, amelyet különböző társadalmi, antropológiai és környezeti elméletek segítségével vizsgáltunk. Ezek az elméletek rávilágítanak a társadalmi normák, az ökológiai tudás és a környezeti fenntarthatóság szoros kapcsolatára. A szakirodalmi vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy Indonézia különböző őshonos közösségei fenntartható ökológiai rendszereket alkalmaznak hagyományos természetvédelmi gyakorlatokon keresztül. Ilyen például a subak öntözőrendszer Balin, a sasi szabályrendszer a tengeri és szárazföldi erőforrások védelmére Malukuban, valamint a válogatás nélküli fakivágás tilalma Waerebóban és a Baduy közösség körében. Ezek a rendszerek kulturális és spirituális értékeken alapulnak, amelyek az ember és a természet közötti egyensúly fenntartását hangsúlyozzák. Az őshonos rendszerek folytonosságát azonban számos kihívás fenyegeti, például a modernizáció, a természeti erőforrások kizsákmányolása, valamint a földhasználati politikák változása és a tengeri környezetszennyezés. Ezért a tanulmány kiemeli a jogi védelem és az inkluzív politikák fontosságát, amelyek elismerik az őshonos közösségek jogait a környezetgazdálkodásban. A helyi bölcsesség integrálása a modern természetvédelmi politikákba stratégiai lépést jelent a fenntartható fejlődés elérése érdekében, az őshonos közösségek részvételére alapozva. A kutatás hozzájárul a társadalmi, kulturális és környezeti tudományok területének megértéséhez.