Dolgozatom elméleti részében vázolom a technikai újításokat, kommunikációs és információs forradalmakat az ősembertől az 1990-es évekig, majd az ezt követő időszakot mutatom be részletesebben, a legutolsó ilyen jellegű forradalom mentén. Ezek mellett vizsgálom a felnőttoktatás és felsőoktatás módszertani változásait, fejlődését. Kutatásomban azt vizsgálom, hogy a felnőtteket oktatók a technika gyors és innovatív fejlődése mellett mely módszereket preferálják jobban, maradnak –e a hagyományos oktatási eszközöknél, avagy alkalmazkodnak az újításokhoz. Két példával érzékeltetve, hagyományos eszközök alatt gondolok például a táblára és írásvetítőre, melyeket napjainkban számos helyen a digitális tábla, illetve projektor helyettesít. Vizsgálatom kiterjed egyetemi oktatókra, felnőttképzési szakemberekre valamint hallgatókra egyaránt. Számos tanulmányban volt már ezekről a területekről szó, de még eddig sehol sem jelent meg egy egységként. Beigazolódott, hogy az idősebb oktatók jobban preferálják az általuk ismert, és korábban használt eszközöket, habár próbálnak lépést tartani. A fiatalabb generáció gyorsan alkalmazkodik az újításokhoz. Kiderült, hogy napjainkban sem létfontosságú a technika, az csak eszköz, ami a tartalmat képtelen pótolni. A hallgatói réteg válaszai alapján megállapítható az is, hogy ők jobban preferálják a modernebb eszközöket.