Az ember társas lény, így szükségletei nagy részét társas kapcsolatok, illetve a társadalom által létrehozott intézmények útján elégíti ki. Az életminőség szempontjából meghatározó tehát az ember testi-lelki állapota, azaz a társadalom életében való részvétel képessége, másrészt pedig a társadalmi környezet minősége, kultúrája, erőforrásai. Az ember és környezete kölcsönhatásban él, egymástól elválaszthatatlan, rendszerként működik. E bonyolult rendszer szintekre tagolódik. Az egyes szintek kielégítő működése természetes támaszként szolgál az egyén számára, ellenkező esetben problémaforrásként jelentkezik, kielégítetlen szükségletek formájában. Ez egyaránt igaz a fogyatékkal élő és nem fogyatékos emberekre, azzal a kiegészítéssel, hogy a fogyatékos embernek a fogyatékosság típusától, mértékétől függően speciális szükségletei adódnak, melyre a társadalomnak külön figyelmet kell fordítania. Az emberi társadalmak intézményei között a legfontosabb a család. Minden eddig ismert társadalomban létezett, létfontosságú funkciókat látva el a társadalom és a benne nevelkedő egyén szempontjából is. A szintek között középen helyezkedik el, mintegy szimbolizálva, hogy működését a benne élő egyének testi-lelki állapota és a társadalmi környezet minősége egyaránt meghatározza.