A dolgozatomban igyekeztem a bírósági határozatokban legkülönbözőbb módon megjelenő köztudomású tényeket megvizsgálni. Elengedhetetlen, hogy a bírák a garanciális keretek között és a törvényben foglaltak hiánytalan betartása mellett folytassák le a büntetőeljárásokat, valamint, hogy a valóságnak megfelelően és a lehető legpontosabban tárják fel a bizonyítás lefolytatása során a tényállást. Ennek érdekében szükség van arra, hogy az eljárásokat gyorsító eszközök alkalmazásával, azonban a bírói önkény kizárásával törekedjenek meghozni az ítéleteket. Fontos tehát megvizsgálnunk azokat az eseteket és eszközöket, amelyek bár egy ponton előreviszik, segítik, tulajdonképpen gyorsítják az eljárást, azonban legalább akkora veszélyt is jelentenek a garanciák és alapelvek sérelmére. Az eljáró bíróságnak pedig arra kell törekednie, hogy minél inkább megtalálja a kettő közötti egyensúlyt, hogy a megalapozott tényállás felderítése mellett egy valósághű, előítéletektől mentes és hiteltérdemlően alátámasztott tényállást állapítson meg. S bár feltételezhetően a bíróságoknak közel sem célja, hogy önkényesen alkalmazzák a jogot, azonban ezek gyakran nem tudatosan is előfordulhatnak. Hol a határ a bírói önkény, az önkényes jogalkalmazás és egy tény köztudomásúnak nyilvánítása között? A bizonyíték, amire alapoznak biztos köztudomású tény és nem pedig egy sztereotípia? A köztudomásra hivatkozás nem csak a bizonyítás hiányait kívánja pótolni? Lehet-e vajon tévedni köztudomású tényben? Kutatásom során többek között ezekre a kérdésekre kerestem a választ.