„A magyar nép géniusza – a tudomány területén – a legmagasabb fokon Bolyai Jánosban öltött testet. Ő előre tudta – nem egyszer meg is fogalmazta – hogy „semmiből teremtett új más világa” majdan kihat egész szemléletünkre, befolyásolja az összes olyan tudományt, amelyekben a tér fogalma, szerkezete, interpretációja szerepet visz. Azt tudjuk, hogy érzékelésünk számára az agy az euklideszi geometria szerint elemez. A lehetséges geometriáknak ez a határesete „tehát valóban természetes geometria”, a filogenezis százmillió években mérhető időszaka során földi viszonyokra kifejlődött agy számára. Annál csodálatosabb, hogy az emberi agy képes saját magán túlnőni és új, kozmikus méretekben reális világot teremteni. Bolyai tehát valóban helyesen mérte fel felismerésének jelentőségét.” (Szentágothai János) Sajnálatos, hogy a korabeli magyar tudóstársadalom még csak nem is hallott a magányos géniuszról annak ellenére, hogy apja, Bolyai Farkas a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. Kárpótlásul ezért az elfelejtettségért és mellőzöttségért a Nemzetközi Csillagászati Unió döntése értelmében az 1441. kisbolygó és az egyik Hold–kráter a Bolyai nevet kapta; s ezzel János és Farkas is felkerült arra a Csillagtérképre, melynek rajzolgatásával kezdődött „a megvívhatatlan sziklavár megrohamozása és végleges bevétele „- amint magáról ezt Bolyai János vallotta.