Az adóregisztrációs eljárás és jogkövetkezményei

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A feketegazdaság elleni küzdelem nyomós közérdek, melyben minden ember érintett, akár gazdálkodóként, munkáltatóként, akár munkavállalóként, de még hozzátartozóként is. Ennek tükrében dolgozatom témájául a 2012. január 1-jén létrejött adóregisztrációs eljárást és jogkövetkezményeit választottam, amelyet a 2003. évi XCII. az adózás rendjéről szóló törvény szabályozza. Célja a csalárd cégalapítások kiszűrése, az adóelkerülés céljából létrehozott gazdasági társaságok kiszűrése, a feketegazdaság visszaszorítása. A törvényalkotók a jogintézmény bevezetésével kívánták elérni azt, hogy a korábban jelentős jogsértést elkövető vagy nagyobb adótartozást felhalmozó adózók ne lehessenek tagok újabb cégben, ezzel megakadályozva a rosszhiszemű tulajdonos- és képviselőcseréket. Az eljárás során az adóhatóságnak több ponton adószám törlési kötelezettsége keletkezik, mely alkalmas a jogalkotói célok realizálására. Az adóregisztrációs eljárás bevezetésével egy időben vezették be a fokozott adóhatósági felügyelet jogintézményét, mely tekinthető az adóregisztrációs eljárás egyik jogkövetkezményének is. Meghatározott kritériumok vizsgálata alapján a cégeket kockázatosnak minősítheti az adóhatóság és ez alapján fokozott adóhatósági felügyelet alá vonhatja. Ez a felügyelet tulajdonképpen azt jelenti, hogy a cégeknek fokozottabban figyelniük kell a működésük szabályszerűségére, sokkal nagyobb odafigyelést igényel a cégvezetőktől, könyvelőktől egyaránt. Az állami adóhatóság elvárása az együttműködés, amennyiben látja, hogy a társaság betartja a fokozott felügyelet szabályait és kellő együttműködést mutat az adóhatóság felé, akkor ugyanúgy működhet, mint bármelyik másik cég, mely nem áll ilyen felügyelet alatt.

Leírás
Kulcsszavak
adóregisztrációs eljárás, fokozott adóhatósági felügyelet
Forrás