A szakdolgozatom központjában az iskolai mindennapokban zajló generációk közötti kommunikáció áll, különös figyelmet szentelve a tanár–diák, tanár–tanár és mentor–tanárjelölt kapcsolatokra. A kutatás célja annak bemutatása, hogy bár a különböző generációk között valóban megfigyelhetők eltérő szokások, elvárások és kommunikációs stílusok, ezek nem feltétlenül jelentkeznek feszültségforrásként, hanem erőforrásként is szolgálhatnak az iskolai életben, amennyiben tudatosan és nyitottan kezeljük őket. A dolgozat elméleti hátterében röviden áttekintem a generáció fogalmát és annak szakirodalmi értelmezését, valamint a Baby Boomer, X, Y és Z generációk legfontosabb jellemzőit, kiemelve, hogy ezek miként befolyásolják az iskolán belüli kommunikációs stílusokat. Ezen keresztül feltérképezem, hogyan alakítják a különböző generációk az oktatói és diákok közötti interakciókat. A kutatás alapját saját tapasztalataim képezik, amelyeket a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájában végzett tanítási gyakorlatom során szereztem. A megfigyeléseim során elsősorban arra fókuszáltam, hogyan alakul a kommunikáció a tanárok és diákok, a kollégák egymás közötti, valamint a mentorok és tanárjelöltek közötti kapcsolatokban. A kutatás eredményei azt mutatják, hogy a sikeres kommunikáció alapja minden szereplő között az, hogy képesek vagyunk odafigyelni egymásra, és elfogadni a más-más háttérből, életkorból és tapasztalatból fakadó különbségeket. A dolgozatban bemutatott jó gyakorlatok — mint például a „Csacsog az osztály”, a „Tanárok egymás között” vagy a „Tanítás térképe” — célja, hogy elősegítsék a mindennapi kommunikáció valódi, személyes kapcsolatok építését, amelyek túlmutatnak a kötelező udvariassági körökön. Meggyőződésem, hogy ezek a kisebb lépések hosszú távon nemcsak az iskolák légkörét javítják, hanem hozzájárulnak a pedagóguspálya megújulásához is.