Szerző szerinti böngészés "Debreczeni, Attila"

Megjelenítve 1 - 20 (Összesen 119)
  • Nincs kép
    TételSzabadon hozzáférhető
  • Nincs kép
    TételSzabadon hozzáférhető
    A görög szobor és az idill
    (2011) Debreczeni, Attila
  • Nincs kép
    TételSzabadon hozzáférhető
  • Nincs kép
    TételSzabadon hozzáférhető
  • Nincs kép
    TételSzabadon hozzáférhető
    Aesthetica (1778)
    (Debreceni Egyetemi Kiadó / Debrecen University Press, 2012-12) Szerdahelyi, György Alajos; Balogh, Piroska; Debreczeni, Attila; Imre, Mihály; S. Varga, Pál; Fórizs, Gergely
    E kötetben Szerdahely György Alajos, az első magyarországi esztétikaprofesszor 1778-as művészetelméleti monográfiájának első teljes magyar fordítását tartja kezében az olvasó. A jezsuita professzor esztétikai írásai a maga korában Európa-szerte ismertek és elismertek voltak. De ismertek és elismertek voltak magyar nyelven író kortársai között is, közel fél évszázadon át az egyetemi esztétikaoktatás tankönyveiként szolgáltak. Olyan szerzők forgatták kézikönyvként az itt közölt kötet latin eredetijét, azaz az első magyarországi esztétikai monográfiát, mint Batsányi János, vagy Csokonai Vitéz Mihály. Szerdahely műve azonban nemcsak a magyar irodalomtörténet szempontjából alapszöveg, hanem újragondolandó szempontokat nyújthat a magyar művészettörténet, filozófiatörténet, klasszikafilológia számára is.
  • Nincs kép
    TételKorlátozottan hozzáférhető
    Az Árkádia-pör fogságában
    Lakner, Lajos; Debreczeni, Attila; Irodalomtudományok doktori iskola; DE--TEK--Bölcsészettudományi Kar -- Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet
    A magyar irodalom első kultikus alakjának Csokonai tekinthető. Élettörténetét és néhány versét azok is ismereték, akik nem olvasták köteteit. A költő átfogó társadalmi beágyazottsága is megalapozta Csokonai irodalmi kultuszát. Az irodalmi Csokonai-kultusz első állomása az Árkádia-pör, amely mindenekelőtt arról szólt, kit kell megbecsülni, a költőt vagy az embert. Kazinczy az elkülönülő irodalom képviselőjeként az irodalmi művekben megformált „én”-nek szeretett volna művészi síremléket állítani, míg a debreceniek mindenekelőtt polgártársukként tekintettek a költőre, és nem gondoltak különleges sírkőre. A formálódó irodalmi közösség képviselőjével szemben Fazekas Mihály a város bajnokaként lépett föl. Ennek következtében azonban könnyen tűnhetett úgy, hogy (irodalmi, művészeti) műveltség áll szemben a nyers erővel, a világra nyitottság a bezárkózással. A pör végén ugyan nem hirdethettek győztest, de Kazinczy a nyilvánosság fölhasználásával képes volt elérni, hogy a debreceniekre ráragadjon a debreceniség toposza, amely szerinte a saját igazsághoz való makacs ragaszkodást, a műveltségre és a művészetre való fogékonyság hiányát, az új iránti bizalmatlanságot, a megszokottság és a mindennapiság uralmát jelentette. A város 19. században megfigyelhető hanyatlása arra utal, hogy az Árkádia-pör több volt, mint irodalmi vita. Mivel Csokonai méltó megtiszteltetése és emlékének megörökítése csak lassan lett a debreceni értelmiség belső igényévé, ezért a költő körül újra és újra fellángoló vitákban mindig az Árkádia-pörben kiosztott szerep jutott nekik. A vitában megszólaló debreceniek mindig elismerték a költő érdemeit, ugyanakkor újra és újra védekezésre kényszerültek, mert, ahogyan a pör idején, úgy a későbbiek során is mindig olyan személy tett javaslatot Csokonai megtiszteltetésére, aki nem volt debreceni. Így a város hosszú ideig az Árkádia-pör fogságában maradt. Így történt Ferenczy István szobra Debrecenbe érkezésekor is. A büszt a művészet világa lakójaként és megdicsőült hősként ábrázolta a költőt, amely zavarba hozta a református kollégium professzorát, Sárvári Pált. Nem nagyon tudott ugyanis mit kezdeni azzal, hogy a kicsapott, erkölcstelen életet élő költő babérkoszorúval a fején tér vissza szülőhelyére, miközben a város jeles közemberei nem részesülnek ehhez mérhető megbecsülésben. Az 1836-os síremlékállítás történetében szintén a „rossz” szerepét osztották Debrecenre, pontosabban a Református Kollégiumra. A professzori kar ugyanis megtiltotta, hogy a diákok Csokonai síremlékére adakozzanak. Mindez alkalmat adott Péczely Józsefnek arra, hogy a város kultúráját meghatározó egyházi értelmiséget a nyilvánosság előtt megbélyegezze: féltékenyek a holt költő növekvő hírére és nem engedik, hogy a diákok az iskolán kívüli világról ismereteket szerezzenek. Péczely a nemzeti romantika, az autonóm irodalom és a világi ismereteket szorgalmazó tanárok képviselőjeként lépett föl. 1871-ben Izsó Csokonai-szobra ünnepélyes leleplezése helyreállította, sőt növelte is a város hírnevét. Annál is inkább, mert e történetben a nemzeti művészet megteremtéséért való törekvés összekapcsolódott a város művelődési állapotainak a javításáért folyó küzdelemmel. Egyrészt Izsó alkotása az első köztéri költő-szobor volt, és az alak megformálásában a magyar nemzeti karaktert is meg tudta jeleníteni. Másrészt a szoborállítást nem egy idegen, hanem a város sikeres kereskedője, nagyhírű mecénása, Csanak József kezdeményezte. 1890-ben megalakult a Csokonai kör. A költő nevének fölvétele azt jelentette, hogy a város történetében Csokonainál nem lehet méltóbb szellemi kiválóságot találni, akinek a nevével szimbolizálható lenne a kör által kitűzött cél: újra regionális és országos jelentőségű kulturális központtá tenni Debrecent. Az 1905-ös Csokonai-ünnepen megdicsőültek a debreceniek, hiszen az országos intézmények és társaságok meghívott vezetői a legmagyarabb városként ünnepelték Debrecent. A Csokonai kör azonban egyben a Csokonai-kultusz végét is jelentette. Miközben ugyanis vezető szerepet álmodtak városuknak, addig velük épp a kisvárosi mentalitás és a szellemi nyugalom világa került uralomra. Csokonai már csak egy név volt, amelyhez ugyan tartozott értelem (Csokonai személye, élete és költészete), de nem volt jelentése (mit mond élete és életműve koruk olvasóinak). A Csokonai megítélése körüli vitákban számos olyan irodalmi és társadalmi kérdése került elő, amely a korabeli irodalmi élet szereplőit foglalkoztatta. Az Árkádia-pör a művészet világa és a mindennapok világa közti összeütközésként értelmezhető. Kazinczy és a debreceniek eltérően gondolkodtak arról, hogyan kapcsolódik a művészet a mindennapi élethez. Elkülönül és határátlépésre készteti a befogadót, vagy integrálódik a mindennapok világba? Ferenczy a mellszobrával akaratlanul is a halhatatlanságról és a népszerűségről, a kevesek ízléséről és a közízlésről szóló vitába szólt bele. Mellszobra a kevesek halhatatlan költőjét mintázta meg, miközben nemzeti panteon létrehozásáról álmodott. A Kazinczy köréhez tartozó Kölcsey Ferenc úgy vélekedett, hogy a halhatatlanság és a népszerűség kizárják egymást. S klasszikussá csak a kritikus teheti az alkotót, mert a közkedveltség akadálya a tehetség karaktere megismerésének. Domby Márton, a költő első életrajzírója viszont épp ellenkezőleg gondolta, a népszerűség a nemzeti klasszikussá válás jele. Toldy Ferenc pedig már a nemzeti irodalom megteremtése létfeltételének látta a népszerűséget, hiszen olvasók nélkül nem hozható létre a nemzeti közösség, amely a nemzeti művészetet fenn és el tudná tartani. Izsó Miklós szobra nem sokkal később aztán egyszerre formázta meg a nemzeti és a népszerű költőt. A két szobor megszületése közti időben Péczely és Sárvári Pál közt lezajlott vita arról a felismerésükről tanúskodik, hogy az irodalom a szabadság utáni vágyat ébreszti föl. A szépirodalmat olvasó diákok ugyanis semmibe vették a kollégium hagyományos tan- és erkölcsi rendjét, és önállóan szerettek volna tájékozódni. Ezért hozták létre az Olvasó Társaságot. A Csokonai Kör történetét végigkövetve pedig azt láthatjuk, hogyan lesz Csokonai kultusza egy társadalmi és kultúrpolitikai program megvalósítása eszközévé és hogyan sajátítja ki egy társadalmi réteg a vezető szerepe legitimitása megteremtése érdekében. Esetükben figyelhetjük meg azt is, hogy az intézményesült kultusz eltünteti tagjai egyéni arcát. Írásaikból és beszédeikből hiányzik az egyéniség, mert a kör által vallott ideológiát mondták föl. The poet Csokonai can be considered the first cultic figure in Hungarian literature. His life story and some of his poems were known even to those who did not read through his volumes. His firm social embeddedness laid the foundations of his literary cult. The first stage of Csokonai's literary cult was the so-called Arcadia debate, focusing on whether the object of esteem should be the poet or the man. Kazinczy, as a representative of literature on its way towards autonomy, wanted to erect an artistic sepulchral monument to the "self" portrayed in Csokonai's literary works, whereas the people of Debrecen looked upon the poet as one of their fellow citizens above all and did not have a special tombstone in mind. The representative of the currently forming literary community was opposed by Mihály Fazekas, who stepped forward as the champion of the town. Therefore, the above opposition could easily be interpreted as one between (artistic and literary) erudition and raw force, or between openness to the world and seclusion. Although neither side was announced as the winner at the end of the debate, Kazinczy used publicity in such a way that the people of Debrecen became labelled as "Debreceners" clinging firmly to their own truth, lacking receptivity to learning and arts, distrustful of anything new and being governed by routine and ordinariness. The decline of the town in the 19th century suggests that the Arcadia debate was more than a simple literary controversy. As the local intelligentsia was very slow to develop a genuine need to pay proper homage to Csokonai and commemorate him, they could not escape from the role they played in the Arcadia debate whenever another controversy broke out about the poet. When somebody from Debrecen had their say in a debate, they always acknowledged the poet's merits; yet they had to be on the defensive again and again, because -just as during the original debate - later on it was also always somebody from outside the town who made a proposal to pay homage to the poet. Thus the town remained entangled in the Arcadia debate for a long time. A similar thing happened when the statue of Csokonai by István Ferenczy arrived in Debrecen. The bust portrayed the poet as a glorified hero and a dweller of the world of art, which embarrassed Pál Sárvári, professor of the Reformed College. He was unable to accept that the poet, who had been expelled from the college and led quite an immoral life, was to return to his birthplace with a laurel wreath on his head, while several notable public figures of the town did not receive such honour. In the story of the erection of the sepulchral monument in 1836, the town, or more precisely, the Reformed College, was given the role of the "bad" side again. The professors prohibited the students from raising funds among themselves for Csokonai's monument. József Péczely found the incident an occasion to stigmatize publicly the clerical intelligentsia, which had a great influence on the town's cultural life. He claimed that they envied the dead poet's ever growing fame and did not let their students gain knowledge about the world outside the college. Péczely appeared as a representative of national romanticism, autonomous literature and those teachers who promoted secular knowledge. In 1871 the unveiling of Csokonai's statue by Miklós Izsó restored and even heightened the reputation of the town. All the more so because this event linked the aspirations to create national art with the struggle to improve local cultural circumstances. Firstly, Izsó's sculpture was the first public statue of a poet and the figure was also capable of manifesting the Hungarian national character. Secondly, the erection of the statue was not initiated by anybody from outside the town, but by József Csanak, a successful local merchant and renowned patron. In 1890 the so-called Csokonai Circle was founded. Adopting the poet's name meant that there was nobody else's name more widely accepted by the community of the town to embody the goal set by the circle: to make Debrecen a cultural centre of regional and national relevance again. The Csokonai-celebration in 1905 was an apotheosis of the people of Debrecen, as the it was celebrated as the most Hungarian town by the invited heads of national institutions and societies. However, the existence of the Csokonai circle put an end to Csokonai's cult. While its members had a vision of Debrecen's leading role, in reality they strengthened provincialism and cultural shallowness. Csokonai was nothing more than a name any more referring to the poet's person, biography and poetry but without a deeper meaning regarding the message of his life and work to the readers of the age. The debates surrounding the judgement of Csokonai brought up several literary and social issues occupying the minds of contemporary literary people. The Arcadia debate can be interpreted as a clash between the world of art and the everyday world. Kazinczy and the people of Debrecen held different views on the relationship between art and everyday life. Is art a separate entity that makes its audience cross a border or does it integrate into everyday life? The creation of the bust by Ferenczy was an unintentional involvement in the debates about immortality versus popularity and the taste of the few versus public taste. The bust depicted the immortal poet of the few, while the sculptor dreamt of a national pantheon. Ferenc Kölcsey, who belonged to Kazinczy's circle, thought that immortality and popularity were incompatible. Only critics can make an artist immortal, because popularity hinders insight into the character of artistic talent. In contrast, Márton Domby, the poet's first biographer held the view that popularity was the first step towards becoming a national classic. Ferenc Toldy even regarded popularity as a precondition of the creation of national literature, as a national community that is able to maintain and finance national literature cannot exist without actual readers. Not much later it was Miklós Izsó's statue that portrayed the national and the popular poet at the same time. During the period between the creation of the two statues there was a debate between Péczely and Pál Sárvári that made them realise that literature arouses the desire for freedom. Student readers of literature ignored the traditional curriculum and moral system of the college and wished to get information on their own. That was why they established a reading society. If we follow the history of the Csokonai Circle, it will become clear how Csokonai's cult became a tool of a cultural political programme to be realised and how it was monopolized by a social group in order to establish its legitimacy. The Circle also exemplifies that institutionalized cult does away with its members' individual features. Their writings and speeches lacked any individual character, because they just recited the Circle's ideology.
  • Nincs kép
    TételSzabadon hozzáférhető
  • Nincs kép
    TételSzabadon hozzáférhető
  • Nincs kép
    TételSzabadon hozzáférhető
  • Nincs kép
    TételSzabadon hozzáférhető
  • Nincs kép
    TételKorlátozottan hozzáférhető
    A Bölcsek köve - Kazinczy Wieland fordítása
    Maracsineszku, Tamara; Debreczeni, Attila; DE--Bölcsészettudományi Kar
    Szakdolgozatomban Kazinczy Ferenc fordítását vizsgálom, ahol a lefordított mű Christoph Martin Wieland: A Bölcsek köve (Der Stein der Weisen) című, XVIII. század végén keletkezett mese. A tanulmány egyik alappillére a műelemzés, hiszen számbaveszem a fordítás keletkezési és kiadási történetét, továbbá a mese utalási rendszerét, hátterét, vonatkozásait. Kitérek a Wieland és Cagliostro gróf közötti kapcsolatra, illetve Kazinczy hermetizmushoz való hozzáállására is. A dolgozat másik pillére, hogy elkészült egy eddig kiadatlan mű olvasata.
  • Nincs kép
    TételSzabadon hozzáférhető
  • Nincs kép
    TételSzabadon hozzáférhető
    Csokonai és a többiek
    (2016-01-01) Debreczeni, Attila
    Szilárd Borbély’s career as a literary historian began with a thesis about Csokonai, and ended with a postdoctoral work about the same poet a quarter century later. This paper gives a rough sketch about the path between these two endpoints, in a subjective manner. The first part is the overview of this thematically diverse progress, including the most relevant text editions and books. The second half of the paper offers a shot description of the remarkable characteristics of the Csokonai biography, which was edited posthumously.
  • Nincs kép
    TételSzabadon hozzáférhető
    Csokonai és az érzékeny énekelt dalköltészet
    (Debreceni Egyetemi Kiadó / Debrecen University Press, 2013-12) Hovánszki, Mária; Debreczeni, Attila; Dobos, István; Imre, Mihály; S. Varga, Pál; Domokos, Mária
    E monográfia Csokonai poézisén keresztül az énekelt lírának a 18–19. századforduló magyar irodalmában betöltött szerepét, miértjét és mikéntjét vizsgálja. A 18. század végének énekelt dalköltészete a fennmaradt tetemes dallamanyag ellenére, paradox módon, különösen kevés figyelmet kapott az irodalomtörténetben. A dallamok leírásával, értelmezésével és elemzésével, illetve a korabeli műfaj- és verselméletek, elszólások vizsgálatával mindenekelőtt ezt a hiányt szeretné pótolni a kötet, hiszen a szöveg és zene egyidejű kapcsolatán alapuló énekelt költészet korabeli jelentéshorizontjait feltárva, sok tekintetben újszerű irodalomtörténeti háttér bontakozik ki előttünk. A könyv első fejezete a vonatkozó társadalmi és eszmetörténeti kontextusok feltárásával a korabeli magyar nyelvű érzékeny énekelt dalköltészet mibenlétét tárja fel, a második fejezet – a verstani kutatásokból eddig hiányzó „láncszemet” – az énekelt költészet gyakorlati megvalósulásából származó versújítást járja körül, a harmadik rész pedig a szerzői intenció felől (is) közelítve tesz kísérletet Csokonai énekelt költészetének értelmezésére. S hogy a Csokonai-dalokról való beszéd ne csak üres szólam maradjon, azok mintegy „halottaikból föltámasztattak”, s a mellékletekben közreadott kották hangzó anyagát a „Kegyes Olvasó”, ha neki úgy tetszik, az MTA–DE Klasszikus Magyar Irodalmi Textológiai Kutatócsoport honlapján meg is hallgathatja.
  • Nincs kép
    TételSzabadon hozzáférhető
    Csokonai költői életművének kronológiai rendje
    (Akadémiai K., 2012) Debreczeni, Attila
  • Nincs kép
    TételSzabadon hozzáférhető
    Csokonai Vitéz Mihály: A Magánossághoz
    (2006) Debreczeni, Attila
  • Nincs kép
    TételSzabadon hozzáférhető
    Csokonai, az újrakezdések költője
    (Kossuth Egyetemi Kiadó, 1997) Debreczeni, Attila
    Az 1970-es évek első felében készült Csokonai-kismonográfiák, Julow Viktor és Vargha Balázs munkái óta több, új távlatokat nyitó dolgozat jelent meg a felvilágosodás nagy költőjének munkásságával kapcsolatban, s jelentősen előrehaladt összes műveinek kritikai kiadása is. Mindez mintegy kihívást jelentett az életmű egészével való szembenézésre. A jelen könyv e kihívást elfogadva törekszik egy korszerű Csokonai-portré megrajzolására. Mint a szerző írja: „Csokonai megértéséhez a leghosszabb út látszik a legrövidebbnek: a költői világkép egészének a feltárása. Ennek belső összefüggéseit kell megértenünk, mégpedig legsajátabb lényege szerint, vagyis nem külső (pl. politikai vagy szigorúan egzisztenciális) szempontokat vetítve belé. Legalább ilyen fontos azonban számunkra az is, hogy ezt a világképet a maga dinamikájában ragadjuk meg. A változás, az átformálódás természetes folyamat: válasz a léthelyzet változásaira. Minden léthelyzet egymásból következik, de eltérő lényegű is, így a költői világkép formálódásának stációi is sajátszerűek, s nem egy másik szakasz mércéjével mérendők. Az így felfogott átalakulási folyamat megragadását az életműből készített »hosszmetszetek« belső dinamikájának és ezek egymáshoz való viszonyainak a felvázolásától reméljük. Három fő fejezetünk három alapvető szempont szerint kíséri végig Csokonai pályáját, költészetének vonulatait. Az elsőben a boldogság és az erkölcs összefüggéseire koncentrálunk, igyekezvén felmutatni a két fogalom közötti fokozatos hangsúlyváltást. A másodikban a nemzetről és a kultúráról alkotott elképzelését, azok új minőséggé való összeforrását próbáljuk meg érzékeltetni. A harmadikban a természet és az ember fogalmainak viszonyában végbement átalakulásra szeretnénk fényt deríteni, amelynek lényegét a teleologikus szemlélet megtörésében látjuk. Gyönyörködés - hasznosság - reflexió: végső soron a klasszicista művészet eme alapvető jegyei azok, melyek az életműből készített három fő metszetünk lényegét alkotják." E könyv tehát elsőrendűen eszmetörténeti szempontból közelít Csokonai életművéhez, így remélvén szilárd fogalmi bázist és árnyalt fejlődési rajzot adni a további kutatás számára. A teljes életművet felölelő munka hátterében ott áll a kritikai kiadás szigorú tényszerűséget biztosító filológiai apparátusa is. A jelen második kiadás az elsőhöz képest mintegy 50 oldallal bővült: helyet kaptak benne a Lilla és az Anakreoni Dalok életmű-záró köteteit elemző újabb tanulmányok is, melyek a könyv egy fontos részének újraírásaként számot adnak az immár négy esztendeje betűkbe rögzült Csokonai-portré további formálódásáról.
  • Nincs kép
    TételSzabadon hozzáférhető
    Csokonai-tanulmányok
    (Kossuth Lajos Tudományegyetem, 1986) Bitskey, István; Bán, Imre; Debreczeni, Attila; Fekete, Csaba; Szilágyi, Ferenc; Vargha, Balázs; Bitskey, István; Tamás, Attila
  • Nincs kép
    TételSzabadon hozzáférhető
    Doctrina pulcri
    (Kossuth Egyetemi Kiadó, 2005-12) Schedius, Lajos János; Balogh, Piroska; Debreczeni, Attila; Imre, Mihály; S. Varga, Pál; Szilágyi, Márton
    A magyar irodalomtörténeti hagyomány Schedius Lajos János mint író fó' minőségeként az „esztéta”, illetve „esztétika professzora” megjelölést alkalmazza. E megjelölés azonban gyakorta szociokulturális státusminősítéssé halványul, amennyiben a Schedius-szakirodalom jelentős része nem az esztétikai vonatkozású szövegek köré épül. Ha esetleg mégis igen, akkor az értelmezőnek szembesülnie kellett azzal a problémával, hogy a széptani írások szövegkorpusza igen fragmentált és nehezen hozzáférhető: közel egy évszázadon át csupán a Principia philocaliae kötete alkotta azt, amely azonban mindössze néhány példányban és csak latinul volt olvasható. A Szépség tudománya című értekezés szövege ugyan ismert volt, sőt Toldy Ferenc egy középiskolai szöveggyűjteménybe is beszerkesztette annak részletét, ám elsősorban mint a Principia philocaliae magyar változatának fragmentumát olvasták. Ennek megfelelően számos részletes, Schedius-szövegek értelmezésére épülő kötet kénytelen volt maguknak a szövegeknek valamiféle transzfer jellegű ismertetésére szorítkozni, óhatatlanul leegyszerűsítve azokat. Az ismertetések során visszatérő hiányérzetet keltett az is, hogy az 1828-as monográfia megjelenése előtti közel négy évtizedben Schediustól elhangzó esztétikai előadások tartalma, azaz a hiátust képező „korai korszak” hogyan lenne reprezentálható. Jelen szövegkiadás többek között ezekre a dilemmákra kíván választ adni. közreadván a kéziratból számos, a hiányolt korszakot bemutató Schedius- szöveget, többek között a Szemere Pál által is hallgatott és méltatott esztétikai előadások szövegét. Az újra feltárás érdekében közöljük továbbá a latin esztétikai tanulmányok és a latin nagymonográfia magyar fordítását is. Ezzel remélhetően nemcsak a Schedius-recepció térhet új utakra, hanem a 19. századi magyar irodalom- és esztétikatörténet, továbbá - a Principia Philocaliae univerzalisztikus horizontja révén - számos, más tudomány története nyerhet új szempontokat nyitó szövegkorpuszt.
  • Nincs kép
    TételSzabadon hozzáférhető
    Drámák
    (Kossuth Egyetemi Kiadó, 1998) Bolyai, Farkas; Borbély, Szilárd; Debreczeni, Attila; Imre, Mihály; S. Varga, Pál
    A múlt század második felében a Bolyaiak iránti érdeklődést Bolyai Jánosnak némileg megkésett, külföldi felfedezése indította el. Ez a figyelem irányította rá a vizsgálódásokat a Bolyaiak matematikai teljesítményének értékelésére, hagyatékuk feltárására és kutatására. A publikációk viszonylag nagy száma természetszerűleg erre helyezi a hangsúlyt Bolyai Farkas esetében is - torzóban maradt szépírói pályája folytán - indokoltan. Irodalmi tevékenységéről csak mellékesen, az életpálya különössége és a szerteágazó tehetség megnyilvánulásának illusztrálásaként emlékeztek meg. A drámákat és egy fordításkötetet közreadó Bolyai Farkast az irodalomtörténetírás számon tartotta, de irodalmi tevékenységének nem tulajdonítottak különösebb értéket, inkább csak a nagy matematikus iránti tisztelet hangján szóltak róla. Bolyai drámai kísérleteinek jelentősége csak az 1810-cs évek drámairodalmának a történeti feldolgozása során nyerte el méltó helyét, elsősorban Rohonyi Zoltán (Rohonyi 1975) és Nagy Imre (Nagy 1993) munkáival. Bolyai Farkas drámái - minden dramaturgiai hiányosságuk ellenére - fontos szerepet foglalnak el abban az alakulástörténetben, amely a magyar dráma kulturális szerepfelfogásának megcrősödését,és a magyar nyelvű irodalom hagyományrendjének kiteljesedését jelenti.