Szerző szerinti böngészés "Simay, Attila"
Megjelenítve 1 - 16 (Összesen 16)
Találat egy oldalon
Rendezési lehetőségek
Tétel Korlátozottan hozzáférhető A 2-es típusú diabetes mellitus háziorvosi ellátásaKósik, Edina; Simay, Attila; Debreceni Egyetem::Népegészségügyi Kar::Családorvosi és Foglalkozás-egészségügyi Tanszék; DE--Népegészségügyi Kar; Jancsó, Zoltán; Balogh, Zoltán; Debreceni Egyetem::Népegészségügyi Kar::Családorvosi és Foglalkozás-egészségügyi Tanszék; Debreceni Egyetem::Általános Orvostudományi Kar::Belgyógyászati Intézet::Anyagcsere Betegségek TanszékA diabétesz mellitusz főként a szénhidrát-anyagcserét érintő megbetegedés. A cukorbetegek 90%-a a 2-es típusba tartozik, melynek incidenciája az életkorral nő. Ebben nagy szerepe van az elhízás és a mozgásszegény életmód világméretű terjedésének is. Manapság a túlsúly egyre fiatalabb korban való megjelenése a betegségmanifesztáció egyre fiatalabb kor felé tolódását eredményezi. A szénhidrát-anyagcsere enyhébb károsodása esetén átmeneti állapotról beszélünk a normál glükózhomeosztázis és a diabétesz között. A prédiabétesz a glükóz homeosztázis azon kóros állapota, amelyet a megnövekedett éhomi vércukorszint (IFG), a csökkent glükóztolerancia (IGT), vagy a kettő együttesen jellemez. Az IFG az éhomi, az IGT az étkezés utáni vércukorszint élettanitól való eltérését jellemzi, egymástól való elkülönítésük csakis OGTT végzésével lehetséges. A mikro- és makrovaszkuláris károsodások kialakulása már ebben az állapotban elkezdődhet és a kardiovaszkuláris betegségek fokozott kockázatával járhatnak már a 2TDM progressziójának korai szakaszában, ezért ezen két kórállapot szűrése kiemelkedő fontosságú. A diabétesz jellegzetes tüneteinek fennállása esetén random mért ≥11,1mmol/l vércukorszint, vagy éhomi állapotban mért ≥7,0 mmol/l, vagy OGTT során megállapított ≥11,1mmol/l érték esetén a 2TDM diagnózisa megállapítható. A betegség kialakulására jellemző, hogy kezdetben tünetszegény, sok esetben véletlen leletként derül fény a már fennálló manifeszt diabéteszre, olykor a szövődmények hívják fel a figyelmet a betegségre. A panaszok fokozatosan jelentkeznek, a nem specifikus tünetek mellett poliúria, polidipszia, polifágia, fogyás jellemző. A betegség hátterében genetikai tényezők és környezeti hatások szerepelnek, ezek közül a túlsúly, a helytelen táplálkozás és mozgásszegény életmód a leginkább meghatározó. A betegség patogenetikai háttere kettős, inzulinrezisztencia és az inzulinszekréció progresszív csökkenése jellemzi, ezek mértéke és betegségben betöltött szerepe egyéni varianciát mutat. Az inzulinrezisztencia általában a betegség kifejlődése során végig megmarad, az inzulintermelés fokozatos csökkenése miatt viszont ajánlatos minél korábban beavatkozni, ezzel lassítva a progressziót. Kezeletlen beteg esetén a patofiziológiai eltérések számos szerv működését károsíthatják, évek múlva különböző mikro- és makroangiopáthiás szövődményeket okozva. A 2TDM kezelése építkező jellegű, egymásra épülő lépésekből áll, életmódkezeléssel kezdve (mely magába foglalja az étrendi és fizikai aktivitásra vonatkozó előírások összességét), orális monoterápián, majd gyógyszer-kombinációkon át, bázisinzulin kezeléssel kiegészített orális (BOT) kezelésben, végül napi többszöri inzulinadásban nyilvánul meg. A szakmai ajánlások alapján elsőként választandó antidiabetikum a metformin. Kontraindikáció vagy intolerancia esetén számos alternativa áll rendelkezésre (DPP-4 gátlók, szulfonilurea, pioglitazon). Nem kielégítő beállítás esetén a következő lépés egy második OAD bevezetése. További állapotromlás esetén másik, akár hármas OAD-kombináció javasolt inzulinnal vagy anélkül. Végül konvencionális vagy intenzív inzulinterápiára állítjuk a beteget. Természetesen minden terápiás lépést kiegészít a következetes életmódkezelés. A primer prevenció legfontosabb eszköze az ideális testsúly elérése és megtartása, valamint a fizikai aktivitás életvezetésbe építése. A szekunder prevenció keretében kockázatalapú szűrővizsgálati módszerrel kiszűrjük a betegség kialakulására magas kockázattal bíró populációt és megfelelő terápiában részesítjük a kórlefolyás megállítása érdekében. Már ismert cukorbetegek állapotának nyomom követése, további terápiás lépések megtétele, a szövődmények kialakulásának megelőzése, ill. fennállásuk esetén azok kezelése a háziorvosi ellátás kereteibe tartozik. Elemeztem témavezetőm 2TDM-ban szenvedő betegeinek terápiáját, összehasonlítva a különböző gyógyszercsoportok és az inzulinkezelés előfordulását, valamint az OAD-kombinációk (inzulinnal vagy anélkül) gyakoriságát a praxis betegei között. A megállapított arányok jól tükrözik a 2TDM kezelésében elsővonalbeli szerként ajánlott metformin terápiás szerepét, kombinációkban való gyakori előfordulását. Nem megfelelő anyagcsereállapot esetén a metformin más orális szerrel vagy inzulinnal való kombinációja a betegek több mint 75%-ánál eredményes volt. Ezt követően vizsgáltam az éhomi vércukorszint és a HbA1c viszonyát a 2011 és 2012 között háziorvosi kontrollra érkezett betegek körében. Ezen két paraméter figyelembe vételével ugyan nem sikerül egyértelmű választ kapom arra a kérdésre, hogy a magas éhomi vércukorszint és az alacsony HbA1c ellentmondásos eseteiben hogyan érdemes módosítani a terápiás kezelést a megfelelő anyagcsereállapot elérése érdekében, de az megállapítható, hogy számításba kell venni a gyakori hipoglikémiás periódusok lehetőségét, hiszen nagy valószínűséggel ezek az epizódok kompenzálják a magas éhomi értékeket.Tétel Szabadon hozzáférhető A globális kardiometabolikus kockázat szemlélete és a kardiovaszkuláris rizikóbecslés a háziorvosi gyakorlatban(2016) Ilyés, István; Simay, Attila; Jancsó, ZoltánTétel Szabadon hozzáférhető A lipoprotein-anyagcsere eltérések és a kardiovaszkuláris kockázat(2004) Ilyés, István; Jancsó, Zoltán; Simay, Attila; Erdei, István; Márton, Hajnalka; Újhelyi, IstvánTétel Korlátozottan hozzáférhető Az alapellátási ügyeletek tevékenységének jellemzőiHódi, Gábor; Jancsó, Zoltán; Debreceni Egyetem::Népegészségügyi Kar::Családorvosi és Foglalkozás-egészségügyi Tanszék; DE--Általános Orvostudományi Kar; Simay, Attila; Dér, Henrietta; Debreceni Egyetem::Népegészségügyi Kar::Családorvosi és Foglalkozás-egészségügyi Tanszék; Debreceni Egyetem::Általános Orvostudományi Kar::Belgyógyászati IntézetA diplomamunka bevezetőjében elsőként a központi ügyeleti tevékenység jogi hátterének ismertetése található. A bevezetőben leírásra került továbbá a sürgősségi betegellátás más tagjaival való együttműködés is. A diplomamunka az alapellátási ügyeletek tevékenységét tárgyalja. A megfelelő alapellátási ügyeleti tevékenység biztosítása nem csupán oxyológiai, hanem az alapvető háziorvosi kompetenciakörbe tartozó ismeretek és készségek birtoklását is feltételezi. Az ügyeletes orvos feladata, hogy a lehető leghamarabb felállítsa a helyes csoport- vagy elsődleges-diagnózist, ami alapján elkezdhető a megfelelő terápiás beavatkozás illetve betegút-szervezés. A tapasztalt ügyeletes orvos célzott, jól irányított kérdéseket tesz fel, mintegy vezeti a beteget a diagnózis szempontjából fontos információk közlésében. A diplomamunkában tárgyalt esetek rávilágítanak arra, hogy az ügyeletet ellátó orvosnak munkája során számos esetben kell tudnia helyesen mérlegelni és felelősségteljesen döntést hozni.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Az állcsontok fejlődési rendellenességei, és az ellátás lehetőségeiKertész, Beáta; Redl, Pál; Debreceni Egyetem::Fogorvostudományi Kar::Arc- Állcsont- és Szájsebészeti Tanszék; DE--Fogorvostudományi Kar; Nemes, Judit; Simay, Attila; Debreceni Egyetem::Fogorvostudományi Kar::Gyermekfogászati és Fogszabályozási Tanszék; Debreceni Egyetem::Fogorvostudományi Kar::Arc- Állcsont- és Szájsebészeti TanszékDiplomamunkámban az arcot érintő elváltozások közül azon fejlődési rendellenességei által okozott deformitásokkal foglalkozok, melyek az állcsontok növekedésére vannak hatással, és ez által az interperszonális kapcsolatok kialakításában különösen hátráltató tényezőkként szerepelhetnek. Az arcdeformitások lehetnek veleszületett defektusból eredőek, mint a különböző hasadékok, származhatnak a processus condylaris, vagy az ascendalo ramus egy- vagy kétoldali aplasiájából, illetve részei lehetnek bizonyos szindrómáknak. A születés után is érhetik a fejlődő szervezetet olyan ágensek, behatások, amelyek a normális arcszimmetriát megbontják: trauma, osteomyelitis, vagy a temporomandibularis ízületet érintő gyulladások. Az elváltozások egyes formái csak a későbbi korban manifesztálódnak, és a növekedés folyamán válnak igazán szembetűnővé. Mások a kora gyermekkorban, akár intrauterin életben is észlelhető eltéréseket okozhatnak. A mai orvostudomány sokat tud javítani ezeken az állapotokon, és nem csak esztétikai eredmények érhetők el, hanem a társszakmák együttes működésével a szövődmények, a funkcionális eltérések és nem utolsó sorban a beteg pszichés terheltsége is nagymértékben csökkenthető. Ha valahol, ezen állapotok gyógyításában különösen fontos a szakorvosok - az arc-állcsont és szájsebész, orthodontus, radiológus, gyerekgyógyász, fül-orr-gégész, idegsebész, belgyógyász, ideggyógyász, fizioterapeuta, logopédus, foniáter, pszichológus- összehangolt, közös munkája.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Antireszorptív terápiában részesülő betegek dentális implantációjaKörmendi, Barbara; Tóth, Adrienn; Debreceni Egyetem::Fogorvostudományi Kar::Arc- Állcsont- és Szájsebészeti Tanszék; DE--Fogorvostudományi Kar; Bakos, Rudolf; Simay, Attila; Debreceni Egyetem::Fogorvostudományi Kar::Arc- Állcsont- és Szájsebészeti TanszékAz első állcsont nekrózisról 2005-ban számoltak be. Az MRONJ kialakulásának kockázatát több tényező is befolyásolja, elsősorban az antireszorptív szer típusa és az adagolása módja. A betegség prognózisa függ a beteg általános egészségi állapotától, szájüregi státuszától. Emellett fontos tudnunk, hogy részesült-e a beteg egyéb kezelésekben, mint antiangiogén-, kemo-, szteroid terápia, mivel ezek mind növelik a MRONJ kialakulásának rizikóját. Az implantátumokra való egyre nagyobb társadalmi igény főként azt a korosztályt és egyben betegcsoportot érinti, akik osteoporosis, malignus folyamatok és egyéb szisztémás betegségek miatt részesülnek e terápiákban. Az antireszorptív szerek implantológiai vonatkozása emiatt főként az elmúlt tíz évben keltette fel a fogorvosok és implantológusok figyelmét, mivel az osszeointegráció elmaradásának oka a genetikai, immunológiai és anatómiai okok mellett elsősorban a kemény és lágyszövetek gyógyulásának részleges vagy teljes hiánya. Irodalmi adatok alapján viszont azt látjuk, hogy mindannak ellenére, hogy az osteoclastok mellett gátolja a keratinocyták, T-sejtek, makrofágok, TNF-α sejtek, MMP-9 működését ( melyek mind szükségesek a gyógyuláshoz ), az implantáció sikertelenségi rátája rendkívül alacsony, ennek pontos oka és pathomechanizmusa számos kutatás célját képezi. Diplomamunkámban igyekeztem összefoglalni, hogy a fogorvosoknak és szájsebészeknek miért fontos feladata a magas rizikócsoportba tartozó betegek megfelelő tájékoztatása az állcsontnekrózis kialakulásának kockázatáról. Fel kell hívni a figyelmüket az antireszorptív terápia előtt és alatt is a prevenció és a rendszeres kontroll vizsgálatok fontosságára. Jelenlegi állásfoglalás szerint Magyarországon semmilyen esetben sem engedélyezett az antireszorptív terápiában részesülő betegek dentális implantációja.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Bevezetés a családorvoslásba(Debreceni Egyetemi Kiadó – Debrecen University Press, 2012) Rurik, Imre; Márton, Hajnalka; Simay, Attila; Jancsó, Zoltán; Erdei, István; Dobai, Csilla; Ilyés, István; DE--Általános Orvostudományi Kar; Rurik, ImreTétel Korlátozottan hozzáférhető Csontpótló anyagok a szájsebészetbenFenyves, Nikoletta; D. Tóth, Etelka; Debreceni Egyetem::Fogorvostudományi Kar; DE--Fogorvostudományi Kar; Tóth, Adrienn; Simay, Attila; Debreceni Egyetem::Fogorvostudományi KarA csontpótló eljárások modern korszakát Vittorio Putti professzor munkásságának kezdetétől számítjuk. Egy a csontátültetésről szóló 1912-es tanulmányában javasolt elvei napjainkban is a csontpótló eljárások alapját képezik. A csontregenerációt annak biológiai folyamata szerint három különböző csoportba sorolhatjuk, melyek az osteoconductio, osteinductio, és osteogenezis. Ezek képezik a csontpótló műtéti eljárások és csontpótló anyagok alkalmazásának alapjait. A csontpótló eljárásoknak, mint általában a műtéti beavatkozásoknak vannak indikációi, és kontraindikáció, melyeket a beavatkozás tervezése során a klinikusnak figyelembe kell vennie. A csontpótló anyagokat három csoportra oszthatjuk, melyek a graftok, membránok, és növekedési faktorok. A graftokon belül eredetük alapján megkülönböztetünk autograftokat, allograftokat, xenograftokat, és alloplasztokat. A graftok használata kapcsán számolni kell az immunológiai összeférhetetlenség problémájával, melynek megoldására az orális és maxillofaciális sebészetben a graft antigenitásának csökkentése a bevett gyakorlat. A csontpótló eljárások sikerességi rátáját membránok alkalmazásával növelhetjük, melyek barrier szerepet töltenek be. Felszívódó- és nem felszívódó membránok állnak a klinikus rendelkezésre. A csontpótló anyagok harmadik típusa a növekedési faktorok. Ezen anyagok bizonyítottan fontos szerepet játszanak a craniofaciális növekedésben és fejlődésben, ezért széles körben alkalmazhatók potenciális terápiás szerekként a csontregenerációs folyamat elősegítésére. Ígéretes eredmények születtek az őssejtek alkalmazása kapcsán is a csontregenerációban. A csont- és más szövetek pótlásában napjainkban kezdenek előtérbe kerülni az innovatív technológiák nyújtotta lehetőségek. Számos kutatás támasztja alá a 3D nyomtatás, és bioprinting sikeres alkalmazását a craniofaciális régió csontdefektusainak kezelésében. Ezek a sikerek pedig mindinkább rávilágítanak, hogy van létjogosultsága a 3D nyomtatás orvosbiológiai felhasználásának, és ezáltal új lehetőségek nyílnak meg a csontdefektusok rekonstrukciójának területén.Tétel Szabadon hozzáférhető Elhízás és kardiovaszkuláris veszélyeztetettség(2003) Jancsó, Zoltán; Simay, Attila; Ilyés, IstvánTétel Korlátozottan hozzáférhető Evaluation of the primary health care system in NigeriaApreala, Ebimoboere Solomon; Rurik, Imre; Debreceni Egyetem::Népegészségügyi Kar::Családorvosi és Foglalkozás-egészségügyi Tanszék; DE--Általános Orvostudományi Kar; Simay, Attila; Papp, Csaba; Debreceni Egyetem::Népegészségügyi Kar::Családorvosi és Foglalkozás-egészségügyi Tanszék; Debreceni Egyetem::Népegészségügyi Kar::Egészségügyi Menedzsment és Minőségirányítási TanszékMy thesis was a literature review, of health care system in general . It focused on Primary health care in Nigeria. I gave a brief history of Nigeria. Pointing out the importance and structure of the health care system. I focused on the function, structure, methods to achieve goals and challenges of primary health care in Nigeria. A brief recommendation to the future was also made.Tétel Szabadon hozzáférhető Kardiovaszkuláris kockázat összefüggése az éhomi vércukor- és trigliceridszinttel és a testtömeg-indexel(2006) Ilyés, István; Simay, Attila; Jancsó, Zoltán; Kovács, Eszter; Simay, AttilaTétel Szabadon hozzáférhető Kardiovaszkuláris rizikótényezők összefüggései(2007) Simay, Attila; Jancsó, Zoltán; Ilyés, IstvánTétel Szabadon hozzáférhető Minőségbiztosítás az általános orvosi gyakorlatban(1993) Simay, Attila; Szalay, ZsoltTétel Korlátozottan hozzáférhető Nagy cardiovascularis kockázattal rendelkező páciensek gondozása az alapellátásbanBánszky, Richárd; Jancsó, Zoltán; Debreceni Egyetem::Népegészségügyi Kar::Családorvosi és Foglalkozás-egészségügyi Tanszék; DE--Általános Orvostudományi Kar; Fülöp, Tibor; Simay, Attila; Debreceni Egyetem::Általános Orvostudományi Kar::Kardiológiai Intézet; Debreceni Egyetem::Népegészségügyi Kar::Családorvosi és Foglalkozás-egészségügyi TanszékDiplomamunkámban egyrészt szeretném bemutatni a cardiovascularis kockázat értékelésére szolgáló módszereket, a nagy cardiovascularis kockázatot kialakító rizikótényezőket és a nagy kockázattal élők gondozására vonatkozó legfontosabb hazai ajánlásokat. Ezután a DE NK Családorvosi és Foglalkozás-Egészségügyi Tanszékének a nagy cardiovascularis kockázattal bírók alapellátási gondozására vonatkozó 2015-ös pilot-vizsgálatának egyes eredményeit elemzem, melynek feldolgozásában magam is részt vehettem. Az eredmények értékelését a korábbi vonatkozó hazai és európai vizsgálatokkal történő összevetésben végeztem el. Annak reményében végeztük vizsgálatunkat, hogy a megfelelő következtetések levonásával hozzásegíthetjük a magyar alapellátási praxisokat a hatékonyabb cardiovascularis rizikócsökkentéshez.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Oszteodisztrakció a maxillofaciális sebészetben.Magyar, Adrienn; Boda, Róbert; Debreceni Egyetem::Fogorvostudományi Kar; DE--Fogorvostudományi Kar; Czompa, Levente; Simay, Attila; Debreceni Egyetem::Fogorvostudományi KarA disztrakciós oszteogenezis (callus distractio, callotasis, osteodistractio) egy olyan eljárás, melynek során egymástól szeparált csontszegmensek között fokozatosan alkalmazott húzóerő hatására új csont képződik. A disztrakciós oszteogenezis egy alternatív megközelítést jelent a kraniofaciális deformitások korrekcióját illetően; jelentőségét az eljárás e régió csontozatán való alkalmazásának az elmúlt 20 év során végbemenő drámai mértékű növekedése is alátámasztja. A maxillofaciális sebészetben a disztrakciós oszteogenezis indikációját számos deformitás és állapot képezheti: kongenitális malformációk, fejlődési rendellenességek, bakteriális és virális infekciók illetve trauma által okozott defektusok kezelésében és tumorok eltávolítását követő állapotok helyreállításában bír kiemelkedő jelentőséggel. A disztrakciós oszteogenezis mértékének határai, hosszútávú következményei, a növekedésre, a fogak előtörésére és vándorlására kifejtett hatásai jelenleg nem teljes mértékben tisztázottak, illetve a regenerátum hosszútávú stabilitásának pontos megítélésére sem áll még rendelkezésre kellő mennyiségű szakirodalmi adat; éppen ezért kiemelkedő jelentőséggel bírnak az oszteodisztrakció témájában jelenleg is folyamatban lévő és a későbbiekben kivitelezendő kutatások.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Táplálkozási szokások és az életmód 10-14 éves korú gyermekek körébenZeleni, Aliz; Rurik, Imre; Debreceni Egyetem::Orvos- és Egészségtudományi Centrum::Népegészségügyi Kar::Családorvosi és Foglalkozás-egészségügyi Tanszék; DE--Általános Orvostudományi Kar; Simay, Attila; Káplár, Miklós; DEOEC Családorvosi és Foglalkozás-egészségügyi Tanszék; Debreceni Egyetem::Általános Orvostudományi Kar::Belgyógyászati IntézetAz életmód és a táplálkozás jelentős szerepet játszik a hazai halálozási statisztikát vezető szív- és érrendszeri betegségeknek, kockázati tényezőinek, mint például a túlsúly és a cukorbetegség, illetve számos daganatos megbetegedés kialakulásában. A túlsúly és elhízás előfordulása gyermek- és serdülőkorban egyre gyakoribb, ezért az elsődleges megelőzés a legfontosabb feladat. Elemzésünk célja három kelet-magyarországi település 10-14 éves korú általános iskolás tanulóinak életmódbeli, táplálkozási szokásainak és egészségi állapotának felmérése, valamint a gyakrabban és ritkább fogyasztásra ajánlott élelmiszercsoportok bevitelével összefüggésben a diákok demográfiai és egészségmagatartási tényezőinek vizsgálata. Az adatgyűjtés Hajdúdorog, Hajdúnánás és Mátészalka általános iskoláiban történt 2012 márciusában. A 495 kérdőív elemzését többváltozós logisztikus regresszióval végeztük. A vizsgálatban résztvevő gyermekek több mint a fele ülő életmódot folytatott. A tanulók többsége hétköznap átlagosan 2,5 órát, míg hétvégén átlag 4 órát töltött televíziózással és a gyerekek csaknem 70%-a napi rendszerességgel használta a számítógépet. A diákok mindössze fele állította, hogy naponta sportol. A gyerekek közel 40%-a naponta legalább 5-6 alkalommal étkezett. Az eredmények alapján a diákok csupán fele evett terített asztalnál, sokan TV vagy számítógép-használat közben a szobájukban étkeztek. A gyerekek mintegy 70%-a vásárolt iskolai büfében. Több mint 80%-uk rendszeresen reggelizett. A gyerekek mindössze fele fogyasztott napi rendszerességgel gyümölcsöt, míg zöldséget/salátát csupán negyedük. A gyakrabban fogyasztásra ajánlott élelmiszerek bevitelét befolyásoló faktorok közül a legjelentősebbnek a fizikai aktivitás és a szülők iskolai végzettsége bizonyult. Összességében megállapítható volt, hogy a rendszeresen sportoló és magasabb szocioökonómiai státuszban élő gyermekek egészségesebbek voltak, változatosabban étkeztek és megfelelőbb volt a tápanyagbevitelük is a nem sportoló illetve alacsonyabb társadalmi státuszban élő társaikhoz képest. A ritkább fogyasztásra ajánlott élelmiszerek beviteli gyakoriságának vizsgálatakor azt az eredményt kaptuk, hogy azon diákok, akik nem végeztek rendszeresen fizikai aktivitást, gyakrabban vásároltak iskolai büfében, napi rendszerességgel használták a számítógépet és 19:00 után vacsoráztak, többször fogyasztottak alacsony rost- és vitamintartalmú, illetve magas kalóriatartalmú ételeket. A felmért egészségi állapotok is arra engednek következtetni, hogy a rendszeres fizikai aktivitást végző és magasabb szociökonómiai státuszban élő gyerekek saját egészségi állapotukat jobbnak ítélték. Felmérésünk eredményei hangsúlyosan felhívják a figyelmet a táplálkozási és életmódbeli tényezők szerepére az egészségtelen életvitelből adódó szövődmények kialakulásának és megelőzésének folyamataiban, továbbá arra is rávilágítanak, hogy a családnak, a társadalomnak és az iskoláknak szorosan együtt kell működnie az iskolás korosztály helytelen életmódbeli és táplálkozási szokásainak megváltoztatása illetve a gyermek- és serdülőkori elhízás megelőzése érdekében.