Középkori írásbeliségünk más területeihez hasonlóan prédikációirodalmunk is rendkívül forrásszegény. Az első háromszáz évből néhány egymástól elszigetelt mű maradt fenn, melyeket önállóan kellett vallatóra fogni. Összehasonlítási alapot a műfaj európai történetének hasonló emlékei nyújtanak, ezekhez viszonyítva értékelhetők saját forrásaink, és helyezhetők el egy rekonstruált fejlődési vonal mentén. A prédikációirodalom magyarországi története egy hazai szükségletre készült prédikációgyűjteménnyel kezdődik. A kötet első fejezetében három egymást kiegészítő forrás segítségével rekonstruáljuk Szent Gellért püspök elveszett homiliáriumát, tisztázva a műfaj XI. századi történetének legfontosabb kérdéseit, és újraértelmezve a Gellért-filológia néhány vitatott pontját. A püspöki prédikáció első fennmaradt emlékei a XI-XII. század fordulóján készült Hartvik-féle Agenda pontificalisban olvasható ad populum sermók. E fontos forrásanyaggal eddig nem foglalkoztak. A XII. század végén másolt Halotti Beszéd a műfaj legismertebb s nemzetközi viszonylatban is egyedülálló emléke. Ezúttal a nyelvemlék és latin előképe európai párhuzamait igyekeztük felkutatni, s a szöveg együttes műfajtörténeti helyét minél pontosabban kijelölni. A XIII. században az új egyetemi szövegelemző módszerek hatására a prédikáció stílusa alapvetően megváltozott. Az úgynevezett thematikus sermók a koldulórendek közvetítésével hazánkban is megjelentek a század folyamán. A kötetet záró tanulmány az ide tartozó források közül a Pécsi egyetemi beszédekkel és a Gyulafehérvári Sorok kódexével foglalkozik kimerítően.