A disszertáció Kazinczy Ferenc autobiográfiákban megképződő egyik önképe, illetve a csiszoltság (politeness) diskurzusának angolszász világa között tételez eszmetörténeti kapcsolatot. Ez a kapcsolat főleg Anthony Ashley Cooper, Shaftesbury harmadik grófjának írásai, illetőleg azok német recepciója útján éri el Kazinczyt, egy markáns viselkedés- és gondolkodásmintát ajánlva fel neki. A hatástörténeti ösztönzések a következő szempontokból lesznek jelentőségteljesek a témában: a gráciafilozófia, a neveléselmélet, a társiasság-elmélet, a kritikafelfogás, illetve az esztétikai alaptapasztalatok aspektusából. Lord Shaftesbury, neoplatonista, neosztoicista alapon, de a csiszoltság részben éppen általa megszülető nyelvét beszélve, egy újfajta társiasság- és nyilvánosság-felfogást dolgoz ki, sajátos kritika- és szabadság-eszményt propagál, illetve a brit gentleman-hagyomány újraértésével egy igen markáns, tipologikus antropológiai idealitáskonstruktumot alkot. Ennek értelmében az ízléstelenek seregeitől megkülönbözteti a polite gentlemant, aki már jó ízléssel, finom modorral és biztos erkölcsiséggel rendelkező úriember, megkülönbözteti a virtuosót, aki ugyanilyen kifinomult műértő, illetve a művészt, aki ugyanilyen műalkotó. Utóbbi három ideáltípus képes az ún. új enthuziazmus (noble new enthusiasm) megélésére, mely egy elragadtatott, felemelő, mégis szabályos, rendezett és elegáns lelkesedést, ihletettséget jelentő lelki diszpozíció. Az igazi úriember lelke belső gráciával (moral grace) teljes, mely kiárad testébe, az ember látható felületeibe külső gráciaként (outward grace), tehát az eszményi úriember testéből-lelkéből árad a grácia, mely tökéletessé teszi moralitását, modorát, ízlését, gondolkodását, külsejét és viselkedését. Csak a gráciákkal teli élet produkálhat ebben az eszmerendszerben igazi enthuziazmust, a csiszoltság világlátásához méltó életvezetést. A disszertáció első fejezete a hermeneutika, a narratív identitás, illetve az önéletrajzi emlékezet távlatainak metszéspontján mutatja ki a virtuoso és a gentleman életvezetésének mintázatát Kazinczy önéletírásaiban, számos lehetséges önképe közül az egyik legmélyebb és időben legkiterjedtebb variánsnak ítélve azt. A második fejezetben ennek angolszász gyökereit, a harmadikban pedig mindennek német áttételeződéseit rekonstruálja, hogy a negyedik, befejező részben a már felsorolt legfontosabb aspektusokat sorra véve bontsa ki még mélyebben a politeness ideológiája, illetve a kazinczyánus episztémé közötti kapcsolatokat, bizonyítva, hogy a német áttételekben transzformálódó angolszász hatás alapvető fontosságú Kazinczy Ferenc önértelmezésében. The dissertation postulates a relationship in the intellectual history of the self image formed in Ferenc Kazinczy’s autobiographical writings and the world of the Anglo-Saxon discourse concerning politeness. This correlation, providing him refined patterns in manners and philosophy, reaches Kazinczy through the German reception of the literary works of Anthony Ashley Cooper, the third Earl of Shaftesbury. The motivated relevance of the reception history is significant to the topic from the following aspects: grace philosophy, educational theory, sociability theory, criticism and basic aesthetic experiences. Lord Shaftesbury, a neoplatonist, from a neostoicist ground but speaking the language of politeness which he himself helped into existence, elaborates on a new theory of sociability and publicity, propagates peculiar ideas about criticism and liberty, reassesses the British gentleman tradition, and creates a typological, anthropological identity construction. According to his theory, he distinguishes the polite gentleman with refined manners and sophisticated taste from the uneducated crowds, the virtuoso who is also a sophisticated connoisseur, and the artist with similarly refined qualities. The last three idealistic types have the ability to experience the inspiring spiritual disposition of a delighted, elevated but at the same time disciplined, well-organised, noble new enthusiasm. The soul of a true gentleman is filled with moral grace which emanates into the visible surfaces of his body as an outward grace so that an ideal gentleman emanates grace from all of his body and soul. This brings his morality, manner, taste, philosophy, appearance and behaviour to perfection. According to this system of ideas, only a graceful life can lead to real enthusiasm and a lifestyle worthy to the worldview of politeness. The first chapter of the dissertation portrays the features of a virtuoso and gentlemanlike lifestyle in the autobiographical writings of Kazinczy in the intersection of hermeneutics, narrative identity and in the horizon of autobiographical memory – acknowledging this selfimage among the deepest and most durable variants of other possible self-images. The second chapter reconstructs the Anglo-Saxon roots while the third one learns about the German transpositions of this phenomenon. The fourth, final chapter, drawing upon the most important aspects previously mentioned goes even deeper to elaborate on the relationship between the ideology of politeness and the Kazinczyan episteme, proving that the Anglo-Saxon influence transformed into German transpositions contributes fundamentally to Kazinczy’s self-understanding.