Tanulói és tanári Internethasználat a középiskolában

Dátum
2007-02-15T15:28:30Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Az Avasi Gimnázium általam megkérdezett tanulói és a tanárkollégák összesített adatait kérdésenként egybevetve néhány összefüggést, tapasztalatot megfogalmaztam az előzőekben. Egy-két szokatlan eredmény, váratlan tényadat indoklására is próbáltam kísérletet tenni, illetve az általam helyesnek vélt, vagy hihetőnek tartott magyarázatot megadni. A táblázatok adatainak részletesebb elemzése, behatóbb tanulmányozása nyilván újabb kapcsolatokat, összefüggéseket tárhat fel a vizsgált jelenségekre vonatkozóan. Most összegzésként annyit jegyzek meg, hogy a tanulók és a tanárok összesített véleményei közötti eltérések nagyobb részét természetszerűleg indokolhatják az életkorbeli és az iskolázottság szintje közti nyilvánvaló különbségek, de ezek sem adnak magyarázatot néhány korábban említett tényre, a tanári tapasztalattal ellentétesnek látszó jelenségre.

Talán közelebb juthatnánk ezek megértéséhez, igazolásukhoz vagy cáfolatukhoz, ha több iskolában is elkészülne hasonló (vagy ugyanez a) felmérés. Ekkor nagyobb mintán és nemcsak egy „elitnek” nevezett gimnázium tanulóin és tanárain keresztül szerezhetnénk információkat erről a kérdéskörről. Szintén hasznos lehet, s tervezem is, hogy ugyanezt a kérdőívet egy-két év múlva ismételten kitöltetem egy hasonló méretű sokaságon saját iskolámban. Ezzel a bekövetkező változások, esetleg a tendenciák alakulása is jobban megfigyelhető lehet. Tudom azt is, hogy az élet, a technika fejlődése hamar túllép ezen a problémán is, azaz mindenki számára természetes dolog lesz a világháló mindennapi használata minden életkorban és minden élethelyzetben. Ennek elősegítése, meggyorsítása azonban már ma is az oktatás legfontosabb feladatai közé tartozik, nem kerülhető meg, nem odázható el a középfokú oktatás keretei között sem. A szakdolgozat témája, a kérdőívek megszerkesztése és a felmérés elkészítése talán újabb ötleteket indukál, szélesebb körű és átfogóbb vizsgálódások elvégzésére ösztönözhet másokat is. Ha sikerülne más témákban is hasonlóan rövid és célirányos kérdésekkel tényleges információkhoz jutni a tanárkollégáknak, sokkal gazdaságosabban és eredményesebben végezhetnénk munkánkat, a fiatalok korszerű és hatékony oktatását, nevelését.

Leírás
Kulcsszavak
internethasználat, kérdőíves felmérés, Avasi Gimnázium, internet, világháló, szabadidős elfoglaltságok
Forrás