Jelen dolgozat célja feltárni a Debrecenben telelő vetési varjak időbeli és térbeli mozgalmait 3 téli időszak adatai alapján. Vizsgáltuk, hogy ősszel mikor érkeznek, illetve tavasszal meddig maradnak itt, ezen időszakon belül hogyan változik a telelő állomány létszáma. Felderítettük, hogy napközben mennyi időt töltenek táplálkozással, reggel mikor távoznak és este mikor érkeznek vissza a tényleges éjszakázó helyre a madarak. Ezen túlmenően a vizsgálatokkal megpróbáltuk feltárni azt is, hogy a Debrecenben telelő, itt éjszakázó varjak napközben hol táplálkoznak, milyen messze járnak el az éjszakázó helytől, s végül mely települések kül- és belterületeit részesítik előnyben táplálkozás szempontjából. Megpróbáltunk választ keresni továbbá arra a kérdésre, hogy az esti behúzás mennyi időt vesz igénybe, mitől függ az esti behúzás időszükséglete, s ennek során egyből a táplálkozó területekről a tényleges éjszakázóhelyekre repülnek a madarak, vagy menetközben megállnak valahol. Bemutatásra kerültek továbbá a vizsgálati időszak 3 telén a varjak által használt átmeneti gyülekezőhelyek, illetve konkrét éjszakázó helyeik. A három legjelentősebb csatorna, egyben táplálkozási útvonal a felmérési eredmények értékelése alapján a DNy-i, a D-i és az ÉK-i. Ezeken kívül az ÉNy-i csatorna eredményei mutatnak még jelentős példányszámokat. A K-i és Ny-i csatornák példányszámai alacsonyak voltak, illetve több esetben nem is funkcionáltak. Összességében elmondható, hogy a Debrecenben telelő vetési varjak napközben 15-20 km-re távolodnak el a tényleges éjszakázóhelytől táplálék után kutatva a szélrózsa minden irányába. A szántóföldek csupán a telet megelőző őszi mezőgazdasági tevékenységek időszakában és a tavaszi munkálatok megkezdését követően jelentenek fő táplálékbázist madarainknak, ilyenkor nagy csapatok követik a munkagépeket, így ezek a területek ilyenkor kiemelt jelentőségűek. A gyepek, legelők, kivett területek (pl. gátak) a nagy hóborítás kivételével állandó élelemforrást biztosítanak. A belterületek, kertségek illetve a szeméttelep pedig a fagyos, tartós hóborítással jellemezhető napokon jelentenek vésztartalékot, ezekben az időkben a felsorolt területek eltartó képessége felerősödik, bár fagymentes napokon is jelentős táplálékbázist képviselnek.