Az „amatőr” falukutató csoportnak tekinthető sárospataki faluszeminárium esetében több ponton tetten érhető a népi (radikális reformer), valamint a hivatalos falukutatás kettőssége, bár a népélet kutatása évszázados hagyományokkal bír(t) a kollégium falain belül. Ez az attitűd a Széchenyi Szövetség és a Folklore Fellows programjában találta meg kereteit a századelőn. A reformkonzervatív fiatalokat tömörítő szövetség a szemináriumjellegű falumunka felismerésével, kiszállásaival és népkönyvtárával, az FF pedig a néprajzi gyűjtés mikéntjének kidolgozásával hatott Újszászy Kálmán későbbi munkaközösségére, akik nem feledkeztek meg róluk és elődjükként hivatkoztak rájuk. Mindazonáltal a szeminárium közvetlen alapjait a Horthy-éra emblematikus mozgalmává nőtt cserkészet jelentette. Patakon öt csapat működött, melyek közül kiemelkedett a gimnázium Hegyaljai Erő, a teológia Timótheus és a tanítóképző II. Rákóczi Ferenc cserkészcsapata. Személyi állomány terén összekötő kapocsnak a teológus öregcserkészet tekinthető, bár mindhárom közösség munkája során megfigyelhetjük a népélet felé való egyre intenzívebb tájékozódást. További fontos kapcsolódási pont a szemináriumvezető személye, aki épp a pataki cserkészet születésekor (lásd: tahi tábor) került Sárospatakra és vezető szerepet vitt a Bodrog-parti munkában. Nem elhanyagolható „hivatalos” kötődés az sem, hogy a faluszeminárium elsősorban Weis István munkája alapján tanulmányozta a magyar társadalmat, mivel a konzervatív társadalomtudós elképzelései nyomot hagytak Újszászy elméleti munkásságán. Újszászy (népiséggel is érintkező) kultúra-felfogása azonban nemcsak innen merített, hanem a reformátusság barthi irányzatából is. A professzor filozófiatanárként érdeklődéssel tekintett kora meghatározó vallási és szellemi irányzataira (ébredési mozgalom, egzisztencializmus), kialakítva egyben saját álláspontját. Csupán tételszerűen, a faluszeminárium vonatkozásában releváns talpkövek: Erdeivel szemben a falut nem történeti képződménynek tekintette, hanem a nemzeti kultúra egyik fő letéteményesének. Tehát a nemzeti kultúra csupán az alapvetően transzcendens beállítottságú faluközösség és az immanens meghatározottságú (kis)város együttes, ám külön fejlődése által őrizhető meg olvasatában. Minden olyan törekvés, ami e két szektor összeboronálását irányozza elő, a nemzeti kultúra pusztulásához vezet. Ezzel Újszászy egyszerre határolódott el a parasztpolgárosodást hirdető népiektől (Szabó Zoltán, Kovács Imre, Erdei 1943 előtt) és a problémát a marxizmus által megoldandónak vélő népi íróktól (Veres Péter, Darvas József, Erdei 1943-tól). Individualitás és kollektivitás dialektikájára épített történetfilozófiája korára, mint a kollektív formák nemzeti irányultságú újraéledésére tekintett, eszményévé pedig a nemzetközösségért tevékenyen munkálkodó, hívő ember vált. A faluszeminárium vezetője törekvéseik nevelési aspektusát emelte ki, ezzel ismételten elhatárolódva másoktól (Turul, népiek, hivatalosok). Nagy vonalakban ezek a gondolatok alapozták meg a faluszeminárium ideológiáját, de a szeminárium kereteit, módszerét, jellegét és ebből adódóan eredményét is alapvetően befolyásolta Újszászy elemeiben, irányultságában és főként lehetőségeiben időnként változó, ám célkitűzésében már a harmincas évek derekára kiforrt eszmerendszere. Ennek a „nyitott állandóságnak” és az egyházi alapoknak a magyar léptékkel mérve egyedülálló időtartamát köszönhette a faluszeminárium. Az országban egyik első falukutató csoportként megalakuló pataki „szociális önképzőkör” a diákok kérése nyomán alakult meg 1931-ben, bár Újszászy szerepe már az igény kapcsán megkérdőjelezhetetlen. Az alapoknál hangsúlyozandó (a pataki) Szabó Zoltán hatása is, aki felismerve a kollégium Trianon által térben és társadalmilag egyaránt beszűkült lehetőségeit még határozottabbá tette a „Szegények Iskolájának” faluorientációját, amellett, hogy Szabó szerepe a cserkészalapok lerakása miatt is evidens. A faluszeminárium fő célja a leendő falusi lelkészek munkaterületének (Hegyköz, Hegyalja, Bodrogköz) megismerése volt, amit főként egyház-szociológiai és szociográfiai felmérésekkel, illetve szellemi és tárgyi néprajzi gyűjtésekkel igyekeztek elérni. Emellett népszerű vándorkönyvtárakat kőröztettek és egyéb falumunkákat is végeztek, esetenként bekapcsolódva más egyesületek (Faluszövetség, Széchenyi Szövetség) munkájába. A kor faluirodalmát a tagok Patakon ismerték meg és itt készítették elő, valamint értékelték ki a kiszállásokat. A sikerültebb felmérések alapján készültek el a szociográfiai dolgozatok. Bár a kollégiumi „szerda estéken” minden irányzat képviseltette magát, a csoport a népiekkel szimpatizált, tehát „a földreform pártján állt”. Ezt erősíti meg a pataki diákok életét bemutató fejezet, mely rámutat a két világháború közti (dis)kurzus egyéb kollégiumi hatásaira (zsidókérdés, középosztály helyzete) is. Ugyanakkor a földreform melletti ifjonti kiállás a „hivatalos pályán” már bajosan volt tovább tartható (lásd: Fürjész István), noha a kérdést távlataiban okafogyottá tette az 1945-ös birtokrendezés. Három kronologikus fejezetben igyekeztem feltárni, miért tekinthető a pataki faluszeminárium az ország egyik legszervezettebb, ideológiailag legkonzekvensebb és a leghosszabb ideig ténylegesen működő (gyűjteményfejlesztő) falukutató csoportjának. Az első korszak az 1938-as határmódosításig tartott és összességében ezt tekinthetjük – párhuzamosan az országos tendenciákkal – a faluszeminárium fénykorának. A legnagyobb visszhangot a szeminaristák részvételével megrendezett 1935-ös munkatábor váltotta ki, mely az első ilyen jellegű kísérlet volt hazánkban. A folyamatosan bővülő gyűjtemények (el)ismertségének másik jele a Széchenyi Szövetség 1936. májusi, Teleki Pál által elnökölt falumunkás kongresszusán való aktív részvétel volt. Mivel Sárospatak mintegy 10 km-re feküdt/fekszik a határtól, a második alfejezetben (1938–1945) fontosnak tartottam megvizsgálni a határváltozások kollégiumra gyakorolt legfontosabb következményeit. Az 1938 előtti időket érintő faluszemináriumi iratokból elsősorban a tiltott határátlépések kérdésére koncentráltam, megállapítva a „szökések” feltételezhető irányait, hozzávetőleges arányait, jellemző eseménysorát és következményeit. A visszacsatolások idején a szemináriumi munka rendjét a spontán megmozdulások váltották, majd láthattuk a város (kassai zászlóátadás) és a diákság (nagykázméri templomfelújítás) tartósabb felvidéki ténykedését is. Az 1945 utáni szemináriumi korszakban, továbbvezetve a felvidéki szálat, a lelkészek impériumváltást követő sorsát feltérképező 1947/48-as pályázatra fókuszáltam, különös tekintettel a volt faluszeminaristák pályájára. Összességében, a nagyszámú tragikus sors mellett igazi sikertörténetek (Bertalan Imre, Harangi László, Ráski Sándor) is akadtak. Szintén az 1945 utáni korszakhoz tartozik a faluszeminárium tájmúzeummá, tájintézetté való átszervezésének sikertelen története, míg már az 1948 utáni fordulat után születtek a honi falukutatásban egyedinek tekinthető „termelési szociográfiák” és „gyárkutatások”. A faluszemináriumi jelentések és körlevelek mindhárom korszakban pontosan adatolták a gyűjtemények változásait és a munka irányát, hiszen a gyűjtés kormányokon, határokon, rendszereken átívelően folyt. A számszerűsített adatokat táblázatokban közöltem. At the Village Seminar, which can be considered as an amateur researcher group, we can realize the duality of the populists (radical reformers) – official in several cases, although the College huge traditions in the exploration of folk life. This attitude found his frameworks in Széchenyi Association and Folklore Fellows at the beginning of the 20th century. The reform conservative young students (Széchenyi Association) affected the Village Seminar on the one hand with the realization of the village work in a seminar, on the other hand with his field work and also with their volk's library. The influence of Folklore Fellows was materialized mostly in the method of the ethnographic collection. In this manner, the workshop of Kálmán Újszászy has not forgotten, but referred them as a predecessor of the Seminar. The direct basis of the seminar was scouting, which became an emblematic movement of Horthy era. Five teams was working in Sárospatak, but the grammar school's Hegyaljai Erő, the theologian’s Timótheus and the teacher training college’s II. Rákóczi boy scout team were superiored to them. The theologians were the connecting link to the seminar, although all communities oriented progressively to the folk life. An important join point was the leader of the seminar (Kálmán Újszászy) as well, who just got to Sárospatak, when the scouting was established in the city. Additionally, he was playing a key role in the Bodrog-bank work. Further, the Village Seminar studied the Hungarian society primarily from the works of István Weis (A magyar falu, A mai magyar társadalom), and that was another join point to the “official village research”, since the conservative social scientist's ideas left a trace on Újszászy’s theoretical conceptions. Nonetheless, Újszászy’s culture conception has been not only linked to the conservatives, but also to the populists and to the new ways of Reformed Church (theology of Karl Barth). As a philosophy teacher, the professor paid attention for the religious and intellectual tendencies of his age (awakening movement, existentialism), developing his own point of view. The most important landmarks: opposite to Ferenc Erdei, he kept villages not historical creations, but a determining base of national culture. Accordingly, the national culture can be only developed by the expansion of the (transcendent-definiteness) village and the (immanent-minded) town. Újszászy emphasized that this must happen simultaneously and separately at the same time! All intention to unite these factors leads to the destruction of national culture. Thus Újszászy distanced himself from the populists, who believed in the embourgeoisement of peasantry (Zoltán Szabó, Imre Kovács, Ferenc Erdei before 1943) and also from those populist authors, who was thinking the problem can be solved by the Marxism (Péter Veres, József Darvas, Ferenc Erdei from 1943). Újszászy’s theory was built on the dialectic of individuality and collectivism. He looked at his age as a national based renaissance of the collective forms and his ideal became the religious human, who lives for his national community. The leader of the Village Seminar emphasized the educational aspect of their endeavours, separating again the workshop from others (Turul Association, populists, and officials). Approximately these thoughts meant the ideological foundations of the seminar. The frameworks, the characters, the research methods and finally the results were also affected by Újszászy’s theory, which has been already evolved in the middle of the thirties. The “opened stability” and the spiritual bases explains the uniquely long duration of the seminar at the Hungarian scale. The Village Seminar was founded as one of the pioneer social workshops in Hungary. They came into existence after a request of the students in 1931, although Újszászy’s role cannot be questioned. At the bases, the influence of (theologian) Zoltán Szabó also must be emphasized. He realized the reduced (geographical and social) prospects of the College and made the „Poor’s School” more village oriented. Finally, Szabó’s role is also evident at the foundation of scouting in Patak. The main target of the Village Seminar was to let the future rural pastors have more information about the scope of their activities (Hegyköz, Hegyalja, Bodrogköz). They tried to get this goal with sociographic measuring (mostly in their congregations), and also with spiritual and material folklore collections. Further, they ran popular travelling libraries and made village works, sometimes cooperated with other associations (Village Association, Széchenyi Association). The members recognised the village literature in Sárospatak and they were prepared for the field-work and discussed the results here as well. The sociography papers were made ready based on the more successful surveys. Although on the College’s “Wednesday Evenings” all tendencies were represented, the group sympathized with the populists, thus they were on the side of the agrarian reform. The chapter, presenting life of the College students fixes this, pointing at some other local effects of the contemporary common talk (Jewish question, situation of the middle class) as well. At the same time the young identification beside the reform was difficult to keep on the official career (ie: István Fürjész), although the agrarian reform in 1945 made the question pointless. I presented in three chronological chapters, why the Village Seminar was one of the most organized, most consistent and the longest serving (collection developer) rural sociologist's group in the country. The early years took until the First Vienna Award (1938), and that were – in parallel with the nationwide tendencies – the “high days” of the village research in Sárospatak. The labour camp in 1935, which was the first attempt for a labour camp in our homeland created the largest reaction around the seminar. Another sign of success was the active attendance at a village worker's congress in 1936, because this conference was arranged by Széchenyi Association and it was chaired by count Pál Teleki. Since Sárospatak is approximately 10 km from the border, in the second subsection (1938–1945) I examined the local effects of the border-changes. From the Village Seminar documents before 1938, I concentrated primarily on the illegal border crossings, especially for the directions of the “escapes”, the approximate proportions, the typical procession and the aftermaths. Spontaneous happenings changed the seminar works at the time of the border-corrections, then the city (new flag of Kassa) and the students (church renovation in Nagykázmér) persistent Uplands’ activity was discussed. At the seminar period after 1945, I focused on the pastors’ (particularly the post-seminarists’) life under the new era, involved results of the inviting applications (1947/48). On the whole, beside the numerous tragical fates we could find real success stories (Imre Bertalan, László Harangi, Sándor Ráski) as well. However, I had to also mention the unsuccessful story of reorganizing Village Seminar into a country museum or landscape institute. After the turn of 1948 were born the “production sociographies” and the factory researches, both can be kept unique in the Hungarian village exploration’s history. The reports and circular letters justified the changes of the collections and the direction of the work in all eras, since the collection was ongoing through governments, borders and power structures. I represented the quantified data in tables.