Az elmúlt évtizedekben ismét lendületet kaptak a felsőoktatás történetét feltárni és újraértelmezni hivatott kutatások a neveléstudomány területén. Egykor neves, ám feledésbe merült intézmények, hagyományok, életművek kerülnek újra a kutatók figyelmének látókörébe. A magyarországi egyetemek neveléstudományát reprezentáló iskolateremtő személyiségekről és tevékenységükről készülnek újraértelmező tanulmányok. Az 1912-ben alapított debreceni egyetem első közel hatvan évének átfogó neveléstudomány-történeti kutatására az egyetem szaktanszékének munkatársai és doktori hallgatói a „Debreceni Iskola” projekt keretében vállalkoztak. Az OTKA által támogatott kutatás („A ’debreceni iskola.’ Pedagógiai-tanárképzési irányzatok és képviselőik történeti regionális összefüggésben” OTKA Nyilvántartási szám K62593. A kutatás vezetője Brezsnyánszky László.) a Debreceni Református Kollégium pedagógiai hagyományainak és az alapítást követő időszak első négy professzorának (Mitrovics Gyula, Karácsony Sándor, Jausz Béla és Kelemen László) műhelyteremtő munkásságát tekintette kutatása tárgyának. Jelen disszertáció ennek a kutatásnak a keretében készült. Az utókor kötelessége egy adott intézmény hagyományait, műhelyteremtő munkáját és az általa képviselt szellemiséget kutatni. Az oktatói portrék megrajzolása hozzájárul az egyetem történelmének megismeréséhez és értelmezéséhez, valamint útmutatóul szolgálhat az új generációk számára. Kutatásunk témája Jausz Bélának az 1919–1959 közötti pedagógiai munkássága során betöltött középiskolai tanári, iskolaszervezői, igazgatói, minisztériumi tisztviselői, professzori, rektori szerepkörök és a vállalt szerepekhez kötött tevékenységek vizsgálata volt. A kutatás időbeli keretéül választott időszak Jausz Béla életében a pályakezdéstől az egyetemi karrier csúcspontját jelentő rektori megbízás végéig tartó 40 év. Kutatásunk Jausz Béla szakmai életútjának keretébe illesztve tárta fel e négy évtizednek a személyes történetét, mivel a vizsgált időszakban Jausz Béla a különböző szerepekben és élethelyzetekben jelentős tényezője volt a debreceni egyetem tanárképzésének és szaktudományos életének. A kutatás forrásbázisát az életpálya egyes állomásainak megfelelő iratanyagok és levéltári dokumentumok képezték: ügyviteli iratok, jegyzőkönyvek, gimnáziumi értesítők. Forrásul szolgáltak továbbá azok a gondolatgazdag szóbeli visszaemlékezések (24 interjú), amelyekben pályatársak és tanítványok emlékeztek Jausz Bélára. Az írott és szóbeli források elemzése alapján egészítettük ki és tettük árnyaltabbá a szakirodalomban korábban kialakult tanári, professzori portrét. Igazolni kívántuk, hogy a még elérhető emlékezeti narratívák árnyaltabb megértési lehetőségét kínáltak a pedagógiai történetírásban a téma kifejtésének, és alkalmas kontextust nyújtottak az összefüggések mélyebb megértéséhez. Elemző munkánkban arra kerestük a választ, hogy Jausz Béla életében melyek voltak a párhuzamosságok, több szakmai szerep egymásmellettisége és egymásra épülése, amit a szakirodalom korábban kevéssé vett figyelembe. Véleményünk szerint beszélhetünk a Jausz-pálya nagy paradoxonával, a politikai fordulatokban és kurzusváltásokban bővelkedő, tragikus időszakokat át- és túlélő oktatói karrier fordulataival, s azzal, hogy Jausz Béla, aki a polgári világban nevelkedett, hogyan találta meg a helyét a háború előtti és az azt követő világban is úgy, hogy mindvégig megőrizze a neveltetéséből adódó tartását és alapvető életelveit. Összességében megállapítottuk, hogy Jausz Béla előrehaladásában saját habitusa volt a meghatározó, az, hogy lényeges önfeladás nélkül volt képes teljesíteni szakmai vállalásait, őrizte meg környezete és tanítványai megbecsülését. Szakmai karrierjét egyes élethelyzetekben ugyanakkor kapcsolati erők is segítették: az Eötvös Collegiumban kialakult ismeretségei, továbbá a gyakorló gimnáziumból az 1940-es években az oktatáspolitikába került egykori kollégák. Szakmai életpályájára számos kollégájával, pályatársával megegyezően jellemző volt, hogy előbb a tanári munkában bizonyította rátermettségét, innen emelkedett ki és került egyetemi katedrára. A dolgozat címében jelzett pedagógus professzor jelző azt jelenti, hogy Jausz Béla pályája egészén pedagógusként azonosította önmagát. Középiskolai tanárként indult, pályája egészén a középiskolát értő ember maradt. Jausz Béla a gyakorlatból induló, jól képzett gimnáziumi tanárból lett előbb gyakorló iskolai igazgató, majd egyetemi oktató, tanszékvezető, pályája csúcsán pedig egyetemi rektor. Tanári adottságainak szerencsés kombinációja miatt az alkalmazott pedagógia szakértője volt, viszont a vele azonos beosztásban lévő pályatársak tudományos munkásságának színvonalát nem érte el, keveset publikált. Úgy véljük, hogy a középosztályi értelmiségi szellemi örökség és kapcsolatrendszer, a megszerzett tanári gyakorlat, a szakmai innováció képessége valamint az ambíció és kompromisszumkészség segítették karrierjét. Jausz Béla az az elhivatott pedagógus, aki a változó korokban és változó munkakörökben, így az egyetem világában is megőrizte habitusát és világlátását. Olyan, a tudomány iránt is érzékeny tanár, akit a kor igénye és a személyes kapcsolatai vezetői pozíciókba emeltek, ezzel egyben el is térítették a szakmai tudományos karrier kiteljesedésétől. Nem kutató tudósként, hanem kiváló pedagógusként, tanárként ért pályája csúcsára.

During the past few decades a momentum of researches has come back, which aim to reveal and redefine history of higher education in the field of educational science. Institutions, traditions, oeuvres, which were once renowned yet have sunk into oblivion, are getting into the horizon of researchers again. Reinterpreted studies are written about school founding characters and their work that represent the educational science of the Hungarian universities. A comprehensive study of the education history on the first sixty years of the University of Debrecen, founded in 1912, was written by scholars, instructors and PhD students at the responsible departments, under the ’Debrecen School’ project. The project, which was supported by OTKA (The Hungarian Scientific Research Fund), considered the workshop establishing work of the first four professors (Gyula Mitrovics, Sándor Karácsony, Béla Jausz and László Kelemen) after the foundation, and also the pedagogical traditions of the Debrecen Reformed College as its object. This present dissertation has been carried out in the framework of the research. It is the duty of the posterity to explore the traditions, workshop establishing work and the intellectuality represented of a given institution. Drawing portraits of educators contribute to the knowledge and interpretation of the history of the university, and it can also serve as guidance for the new generations. The subject-matter of our research was the investigation of Béla Jausz’s roles as secondary school teacher, school organizer, principal, ministerial officer, professor and rector, as well as his activities in these positions between 1919 and 1959. The examined period of the research is the 40 years that cover the years from Béla Jausz’s entrance into the profession to the height of his university career, which is the end of his rectorship. Our research has explored the four decades of Béla Jausz’s personal life story in the frames of his professional career. In the examined period Béla Jausz, in his different roles and positions, counted as a significant factor in teacher training and scientific life at the university in Debrecen. The source base of the research is composed of the records and archived documents about the certain stages of his career: administrative documents, reports, yearbooks and all those thoughtful oral reminiscences (24 interviews) where his colleagues and students remember Béla Jausz. On the basis of the analysis of the written and oral sources, we completed and tried to show the different shades of the educator and professor portrait which had been established in the previous literature. We wished to justify that narratives of remembrance still available offered a more subtle opportunity for understanding to unfold the subject in educational history writing and served as an appropriate context to better understand the correlations. In our analytical work we were seeking to find what parallelisms were in Béla Jausz’s life, what adjacent and consecutive professional roles he had which had been slightly neglected by earlier special literature. In our opinion, we can talk about a great paradox of the walk of life and career that can be experienced in professional careers that are rich in political twists and turns, changes and in tragedies lived and survived. Béla Jausz, who was raised in the civil era, found his way during the years prior and after the war without much discontinuity in a way that he was able to keep his pride and basic values that came from his upbringing. In conclusion, we found that in the advancement of Béla Jausz, it was his own habit that was determining, the fact that he was able to accomplish his professional commitments without major self-sacrifice and he preserved the respect of his academic company and students. His professional career was helped in certain situations by his relational networks: his relations at the Eötvös Collegium and some former colleagues from his practice grammar school who got into educational politics in the 1940s. It was characteristic of his professional career, just as it was true to several of his colleagues and associates, that he proved his capability first as a teacher and then rose till the university pulpit. The adjective ‘educator’ in the title of the thesis means that Béla Jausz always defined himself as an educator in his whole life. He started as a secondary school teacher and he remained a knower of the secondary school system in his whole professional life. Béla Jausz started as a practising secondary school teacher, after that he first became the head of a practice school, then he was a university lecturer, leader of department, and finally in the height of his career he reached the position of a university rector. The reason of lucky combination of his teacher talents he was the knower of the practice of pedagogy however, he did not reach the same level in scientific work as his colleagues, he did not publish much. His middle-class intellectual heritage and relational networks, his gained pedagogical practice, the ability of professional innovation, his ambition and will for compromise made him fitting for his roles that he took. Béla Jausz is the dedicated educator, who preserved his habit and worldview in the ever-changing times and jobs, as well as in the world of university. He is also a teacher sensitive to academic who was taken to leader positions by the requirements of the time and his personal relations that at the same time diverted him from fulfilling a professional academic career. He reached the height of his career not as a research scholar, but as an excellent educator and teacher.