A banki online marketing lehetőségei a Raiffeisen Bank példáján keresztül

Dátum
2014-04-22T10:13:57Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatom első felében az alapfogalmakat tisztázom, majd a bankok jövőképét vázolom föl Richard Watson a Jövő-dosszié című könyve és a McKinsey & Company által 2013-ban készített kutatás alapján. Ezt követően bemutatom, hogy a 2008-ban bekövetkezett gazdasági válság miként befolyásolta a reklámpiaci költéseket és a Magyar Reklámszövetség által minden évben elkészített reklámtorta segítségével megvizsgálom, hogyan rendeződtek át a költések médiumonként és hogyan veszi át lassan a vezetést a digitális média szemben a hagyományos médiumokkal. Majd röviden vázolom az internet egyre növekvő szerepét, különös tekintettel az internet penetrációra és a mára kialakult internet használati szokásokra. Dolgozatom logikai struktúráját aszerint építettem fel, hogy bemutathassam az online marketing lehetőségeit, így a következő fejezetben a leggyakrabban használt eszközök mellett az online reklámozás előnyeiről is szólok pár szót. Az elméleti háttér összefoglalása után a Raiffeisen Bank online marketing kommunikációját ismertetem egy esettanulmány keretében, ahol a célcsoport és SWOT analízis mellett külön figyelmet szentelek a bank kommunikációjában használt online eszközöknek. Dolgozatom zárásaként levonom a következtetéseket és összefoglalom az általam fontosnak vélt és javasolt célkitűzéseket.

Leírás
Kulcsszavak
marketing, bank
Forrás