Irodalmi adatok alapján ismert, hogy az akut myeloid leukémia (AML) kialakulásában elsődleges szerepe van különböző jelátviteli útvonalak aktiválódásának a sejtciklust és proliferációt szabályozó fehérjék -pl. Erk-kináz, retinoblasztóma (Rb) fehérje- által. Antiapoptotikus fehérjék -pl. Bcl-2- mennyiségének növekedése és proapoptotikus jelátviteli folyamatok gátlása -pl. Akt-kináz- szintén leukémiához vezethet. Ezen útvonalak szabályozásában kiemelkedő szerepe van a fehérjék protein kinázok és -foszfatázok által történő reverzibilis foszforilációjának. Az Akt-, Erk-kináz, Rb- és Bcl-2 fehérjék bizonyos oldalláncokon foszforilálva a sejtek túlélését segítik elő. Konstitutív aktivációjuk az AML-es betegekben rövidebb teljes túléléshez vezethet. Több munkacsoport eredménye alapján feltételezhető, hogy a fenti fehérjék foszforilációja már a mielodiszpláziás szindrómában (MDS) szenvedő betegek is jelen lehet. Az MDS-esek kb. 30%-a később AML-be transzformálódhatnak. Célkitűzésünk az volt, hogy a fent említett fehérjék foszforilációs szintjét megvizsgáljuk AML-es és MDS-es betegektől származó leukocytákban. Összesen 31 AML-es és 16 MDS-es beteget vizsgáltunk 9 egészséges kontrollhoz viszonyítva. A fehérvérsejteket vér- vagy csontvelői mintából izoláltuk sűrűség gradiens centrifugálással. Lízis pufferrel való feltárást követően a fehérje mennyiségeket fotometriás módszerrel határoztuk meg 590 nm-en. A fehérjék szétválasztása és foszforiláltsági állapotának tanulmányozása Western-blot analízissel történt foszfospecifikus antitestek segítségével. Belső kontroll fehérjeként a glicerin-aldehid-foszfát-dehidrogenázt (GAPDH) használtuk. Az előhívás kemilumineszcensen történt Fluorchem programmal. A fehérjéket standardhoz viszonyítva azonosítottuk tömegük alapján. Eredményeink alapján az AML-es betegek 30%-ban volt észlelhető Rb-fehérje foszforiláció, az Akt 20%-ban, az Erk közel 40%-ban volt foszforilált állapotban. Ezzel szemben az egészséges kontrollokban nem lehetett foszforilációt kimutatni. Bcl-2 foszforilációt nem tudtunk kimutatni, viszont 3 beteg esetén a negatív kontrollhoz képest emelkedett Bcl-2 szintet figyeltünk meg. Néhány betegnél több fehérje foszforilációját is megfigyeltük egy időben. A betegség lefolyása során újabb proteinek foszforilálódhatnak, illetve el is tűnhetnek, így előre jelezhetik a progressziót vagy a kedvezőbb kimenetelt. Az MDS betegek esetén 5 esetben volt Erk foszforiláció, 3 esetben volt Akt foszforiláció és 3 esetben volt Rb foszforiláció kimutatható. Bcl-2 foszforilációt itt sem tudtunk kimutatni. 5 Kísérleteink eredményeit a klinikummal összevetve új prognosztikai faktorokra derülhet fény, melynek segítségével meghatározható az a betegcsoport, akiknek kináz inhibitorokkal kiegészítve a standard citosztatikus kezelését kedvezően befolyásolhatjuk a túlélésüket.