Doktori dolgozatom címe „A keleti mese Franciaországban Antoine Galland-tól Gérard de Nervalig: egy műfaj születése és átalakulása”. Munkámban Antoine Galland francia Ezeregyéjszaka-fordítását – illetve ennek a fordításnak szakirodalmi feldolgozását – , Voltaire Zadig, Diderot, L’oiseau blanc, conte bleu („Fehér madár, kék mese”) Balzac, La Dernière Fée ou la Nouvelle Lampe Merveilleuse („ Az utolsó tündér avagy az új csodalámpa”) és Nerval L’Histoire de la reine du matin et de Soliman, prince des génies (Történet a reggel királynőjéről és Szolimánról, a szellemek fejedelméről) című meséjét elemzem. Disszertációm bevezetőjében Antoine Galland (1646-1715) francia orientalista Ezeregyéjszaka-fordításának jelentőségét emelem ki. Ez a fordítás 1704 és 1717 között jelent meg Párizsban, s a világirodalom egyik legismertebb és legnépszerűbb művének első bemutatkozása volt Európában. A Galland-féle Ezeregyéjszaka-fordítás egyúttal a francia kultúrában a XVIII. század elején lezajlott jelentős változásról is tanúskodik. A francia irodalom többé nem az Antikvitást, vagyis a görög és a római kultúrát tekinti legfontosabb hivatkozási pontjának, hanem egyre inkább a modernizálódó európai nemzetek irodalma, illetve a Kelet felé fordul. Ugyanakkor a franciák újra felfedezik saját népmeséiket és középkori legendáikat, és az Ezeregyéjszaka-fordítás hatására számos neves francia szerző – többek között Voltaire és Diderot is – érdeklődni kezd a keleti mese műfaja iránt. Voltaire Zadig című meséjének a „Keleti történet” alcímet adja, Diderot pedig A fehér mese, kék madár című művében az Ezeregyéjszaka mesélési módját követi, vagyis éjszakákra – pontosabban hét estére – osztja a történetet. Balzac Az utolsó tündér, avagy az új csodalámpa című fiatalkori művében az Aladdin modern változatát írja meg. Nerval Történet a reggel királynőjéről és Szolimánról, a szellemek fejedelméről című meséjében (a Keleti utazás egyik mesebetétjéről van szó) egy másik nagy keleti legenda, Sába királynőjének alakját helyezi új megvilágításba. Dolgozatomban mindegyik mesének külön fejezetet szentelek. (Az első fejezet természetesen nem ölelheti fel a teljes francia Ezeregyéjszaka-fordítást, ezért néhány általam kiválasztott mesét, Seherezádé és Sahriár históriáját – vagyis a kerettörténetet –, Tengerjáró Szindbád és Núr- ed-Dín Ali kalandjait, valamint az Ali Babát és a szép perzsa rabszolganő históriáját vizsgálom meg közelebbről.) Elemzésemben három fő szempontot követek. Az első, műfaji szempont kifejtése során a mesének a szóbeliséggel való szoros kapcsolatát emelem ki. A második, tartalmi szempont a felvilágosodás és a romantika Kelet-képével foglalkozik az egyes szerzők Keletről alkotott elképzeléseinek és álmainak tükrében. Végül a harmadik, és egyben utolsó szempont történeti és politikai kérdéseket érint. A mese műfaja ugyanis kiválóan alkalmas arra, hogy segítségével az írók kikerüljék a cenzúrát, és olyan témákról írjanak jelképes formában, amelyeket a hatalom tilt vagy elhallgat. The title of my PhD thesis is ”The Eastern Tale in French Literature – From Antoine Galland to Gérard de Nerval: The Birth and Transformation of a Genre”. In my thesis, I attempt the literary analysis of the following works: Antoine Galland’s translation of One Thousand and One Nights (including the study of related secondary material), Zadig by Voltaire, L’oiseau blanc, conte bleu (White Bird, Blue Tale) by Diderot, La Dernière Fée ou la Nouvelle Lampe Merveilleuse (The Last Fay) by Balzac and Nerval’s tale, ”L’Histoire de la reine du matin et de Soliman, prince des génies” (”The Story of the Morning Queen and King Solomon, the ruler of Genies”). In the introductory part of my thesis I focus on the importance of the translation of One Thousand and One Nights by French orientalist Antoine Galland (1646-1715). This translation was published in Paris between 1704 and 1717, and it was the introduction of one of the most popular and widely read literary works of the age in Europe. Galland’s translation of One Thousand and One Nights also marks a relevant change in French culture that happened at the beginning of the 18th century. From this period, French literature does not consider antiquity (Greek and Roman culture) as its main point of reference, instead, it turns towards the literatures of modern Europe and that of the East. At the same time, the French rediscover their folk tales and medieval legends. The translation of One Thousand and One Nights inspired several acclaimed French authors to turn to the genre of the Eastern tale. The full title of Voltaire’s tale is Zadig – An Eastern Story; in White Bird, Blue Tale Diderot employs the narrative method of One Thousand and One Nights as the story is divided into nights (seven evenings). In his early work, The Last Fay Balzac creates the modern version of Aladdin’s story. Nerval’s ”The Story of the Morning Queen and King Solomon, the Ruler of Genies” (this tale is a part of Nerval’s Voyage to the Orient) portrays the character of Queen of Sheeba, a well-known Eastern legend, from a new perspective. Each tale has a separate chapter in my thesis. (The first chapter could not deal with the full French text of One Thousand and One Nights, so I chose the following tales for thorough analysis: the story of Seherezade and King Shahryar (the frame story), the adventures of Sindbad the Sailor and Ali Nur-ed-Din, and the tale of Ali Baba and the beautiful Persian slave woman.) My analysis follows three main guidelines. The first is the focus on genre and the relation of tales and orality. The second focuses on content and elaborates on the image of the East in the Enlightenment and Romantic movement, with regard to the dreams and images of certain authors about the East. The thirs aspect is concerned with historical and political questions. The genre of the tale may serve writers to avoid censorship, as they can employ symbolic language to write about topics not tolerated by the ruling powers.