Első osztályos tanulók készségfejlesztése a DIFER mérés tükrében

Dátum
2014-05-27T06:08:55Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatom célja az volt, hogy bebizonyítsam, az első osztályban alkalmazott Diagnosztikus Fejlődésvizsgáló Rendszer mennyire pontosan feltárja a tanulók iskolaérettségi, kritikus elemi készségeinek szintjét, és kijelöli, meghatározza az egyes tanulók esetében a fejlesztési területeket. Azt gondolom, hogy a szakdolgozatomban sikerült feltárni, bebizonyítani azt, hogy valóban a mérés eredményei tükrében történő több éves fejlesztési munka sikeres volt, hiszen azok a tanulók, akiket elsős korukban bemértem a DIFER-rel, ma már ötödikesek, és esetükben egyértelműen látszik, hogy mely készségek, mely tantárgyak esetében volt első osztályban jelentős lemaradásuk, amit sokéves kritériumorientált készségfejlesztéssel mára sikerült csökkenteni.

Leírás
Kulcsszavak
DIFER, készségfejlesztés
Forrás