A kötődés elméletet az 1970-es és 80-as években alkották meg, elsősorban az a gyermek-gondozó kapcsolatok leírására. A Bowlby, majd Ainsworth foglalkozott mélyrehatóan a csecsemő és gondozó között létrejövő kötődéssel. Mary Ainsworth idegen helyzet kísérlete nyomán három kötődési stílusról beszélhetünk, ezek a biztonságos, bizonytalan-elkerülő és bizonytalan-ambivalens. Később egy negyedik kötődési stílussal egészítette ki Main, ez pedig a dezorganizált. A 80-as évek közepén Cindy Hazan és Philip Shaver a felnőttkori romantikus kapcsolatokra alkalmazta a kötődéselméletet. Természetesen a két kapcsolat nagyban eltér egymástól, de úgy gondolták, hogy a két kapcsolati típusban hasonló interakciók mennek végbe. A belső munkamodell fogalmát már Bowlby is bevezette a gyermek-gondozó kapcsolat leírásakor, véleménye szerint ezek a modellek segítenek a viselkedés irányításában. A gyermekek képesek lesznek gondozóik viselkedésének bejóslására. Mivel ezek a munkamodellek viszonylag stabilnak bizonyokultak és felnőtt korban is fennmaradnak, ezáltal leírható velük egy felnőtt romantikus kapcsolat. A felnőttek esetében a következő négy kötődési stílusról beszélhetünk: (1) biztonságos, (2) szorongó-aggodalmaskodó, (3) elutasító-elkerülő és (4) bizalmatlan-elkerülő.